Egy hét alatt ezer hibrid Hyundai Sonata kelt el


Miközben az üzemanyagárak rég nem látott szintre zuhantak vissza, a Hyundai új Sonata Hybridjéből ezernél is több kelt el egy hét alatt.

A Hyundai tavaly december közepén leplezte le a Sonata legújabb LF generációjából épített hibridjét, amelyre december 26-ig, azaz összesen nyolc nap alatt 1 174 darab megrendelés érkezett. Ez a szám 70 százalékkal magasabb, mint amit a Sonata első hibridje elért, amelyből 2011-ben hasonló idő alatt csupán 686 darabot vásároltak Koreában.  

„A vállalat havi szinten 1 500 Sonata Hybrid értékesítését tervezi” – mondja a Hyundai Motor képviselője. „Nagyon pozitívak a vásárlóink első visszajelzései, még akkor is, ha tudjuk, ez egy teljesen új modell.”


A Hyundai szerint az új Sonata Hybrid igen versenyképes, hiszen az új 2,0 literes GDI motorjával akár 5,5 liter/100 km-es fogyasztásra is képes. A vállalat 2015-ben 18 ezer hibridet szeretne értékesíteni a modellből, amely mellett idén megjelenik a konnektorról tölthető változat, valamint egy másik középkategóriás, kifejezetten erre a célra épített hibrid is. Ezek mellett a környezetbarát modellek körét a jövőben összkerékhajtásos és más, konnektorról tölthető hibridekkel bővítik majd.  


Habár a Hyundai tervei között szerepel a hibrid Sonata amerikai bevezetése is, ez az alacsony benzinárak miatt még akár változhat is. A hibridautók amerikai piaca tavaly 8,9 százalékkal 418 850 darabra esett vissza a 2013-as adatokhoz képest. Ezzel szemben a Hyundai csoport hibridjeinek eladásai ugyanezen időszak alatt 0,2 százalékkal nőttek, így Amerika környezetbarát autópiacán a vállalat 7,1-ről 7,8 százalékra tudta növelni részesedését.

Eközben a 2011-es bevezetéstől számítva idén november végéig összesen 41 773 Sonata Hybrid kelt el Dél-Koreában, míg az összesített export 91 526 darabbal közelít a bűvös 100 ezres határhoz.    

Forrás: businesskorea.co.krkoreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei