Kettő lett, maradhat? Hyundai ix35 - Skoda Yeti összehasonlító teszt

Formára nagyon különbözik egymástól a Hyundai ix35 és a Škoda Yeti, alaposabban megvizsgálva azonban kiderül, hogy a kétliteres dízelmotorral, automata sebességváltóval és összkerékhajtással szerelt szabadidő-terepjárókban sok a közös vonás.

Dömsödi Gábor, fotó: Földi D. Attila

Van egy vicc, amikor bemegy a vásárló a zöldségeshez. 

– Kérek egy almát!

– Kettő lett, maradhat?

Jó vicc, és kétszer is eszembe jutott a teszt során. Először amikor meghallottam a Yeti árát, ami pont kétszerese volt annak, amit magamtól, messziről nézve gondoltam. Aztán jött egy újabb autó is, az ix35, ami minden tekintetben összevethető a Yetivel. Maradt tehát mindkettő, és én ennek most már örülök, mert érdekes tapasztalatokat szereztem, és az összehasonlítás nem várt eredményt hozott.

Értéktartás és Daciányi különbség

Indítsunk azzal, hogy én a Yetit, amióta megjelent, imádom. Volt valami a formájában, ami megfogott anno (ez most az első lámpa módosításával részben eltűnt), ennek aztán az volt a következménye, hogy időnként megnéztem az árát, hogy „mennyibe is kerül egy ilyen aranyos kis Škoda”? Arra tisztán emlékszem, hogy az összeg rendszeresen eltérített attól, hogy a vásárlás gondolatával komolyabban foglalkozzam. Tehát elkönyveltem magamban, hogy ez még használtan is egy drága autó, és nem értem, hogy szegény rendőreink hogyan jutattak ilyen költséges munkaeszközhöz. Igaz, a TEK „kuheteseit” sem értem, tehát ezen a ponton nem nagyon akadtam fent. 

Jelen tesztmodellünknek az ára azonban még az előzmények ismeretében is mellbe vágott. Több mint 10 millió, na, ez túlzás! Persze lehet, hogy én maradtam le egy kicsit, talán túl sok időt töltök vidéken, szegény emberek között, és túlszaladtak rajtam az árak, mert az akciós árú Hyundai is nyolcmillióba kerül. Itt tart a világ, mi meg fizetéseinkkel sajnálatosan nem közelítünk, hanem távolodunk. Ez tény, de az is, hogy még a két vizsgált autó között is akkora az árkülönbség, hogy ezen majdnem vehetünk egy alap Dacia Dustert, 105 lóerős motorral, igaz, csak elsőkerék-hajtással, azt a típust ugyanis 2 millió 790 ezerért kínálják. Arra kérdésre, tehát, hogy van-e a két autó között egy Dusternyi különbség, a válaszom az egyértelmű „nincs”! Ugyanakkor elismerem, lehetnek olyan vásárlók, akiknek a pénz nem számít, és nem az Audi Q5-be szeretnek bele, hanem a Škoda Yetibe. Ha van ilyen ember, akkor az is lehet, hogy számára például az automata parkoló asszisztens (208 ezer forint) nélkülözhetetlen, és mint ilyen – ahogy a reklám is mondja – megfizethetetlen. De lendüljünk túl az áron, vegyük úgy, hogy a pénz nem számít, és játszásiból próbáljuk meg kiválasztani, hogy melyik autót teremtették nekünk a tervezők.

Városban és autópályán

Ha nem járunk időnként terepen, ha nem lakunk a hegyen, ahol télen nem takarítják az utat, ha nem járunk síelni, akkor egyiket sem. Csak jópofiból, hogy átmenjünk a budapesti úthibákon, ne vegyünk ilyen autókat. Már csak azért sem, mert a Yeti futóműve a tesztautón lévő kerekekkel és abroncsokkal feszes. Kimondottan rosszul viseli a fővárosi villamossíneket, csatornafedeleket. Tehát, ha valakinek városi terepjáró kell, hegyre mászó képességgel, akkor e két autó közül az inkább az ix35! Lejtmenet-szabályzó mindkettőben van (na, ez egy fontos extra, jeges lejtőkön nélkülözhetetlen) és mindkettőben jól is működik. Vizes-füves lejtőn végeztem a próbát, ami veszélyességében a jeget idézi.

Van még egy érv a Yeti városi használata ellen, az, hogy ez a motor ezzel a váltóval alacsony sebességnél olyan, mintha folyamatosan fulladna, nem kellemes vele a városi autózás. Bár az ix35 több paramétere rosszabb (ugyanakkora motorral többet fogyaszt, de kisebb a teljesítménye, nyomatéka, kevésbé korszerű a váltója) mégis jobban mozog a városban. Ugyan a tesztelt autóban nem volt (de rendelhető) parkoló automata, ennek kivételével városban nyer. Autópályán viszont már a Škoda a sztár. A 170 lóerő repíti a kocsit, a váltó gyors és pontos, a futómű autópályán pazar. Ezt érezhette az első Range Rover boldog és gazdag tulajdonosa is: van egy terepjárója, amivel száguldozni is lehet, és a színház előtt sem mutat rosszul az autója. Megjegyzem, a Hyundai is kényelmesen és viszonylag halkan teljesít a pályán, ereje, gyorsulása is elegendő, de a Yeti annyira meglepő, hogy ezzel ő kerül a reflektorfénybe.

Felfrissültek

Mindkét autó modellfrissítésen esett át a közelmúltban, és ahogyan ilyenkor lenni szokott, új lámpákat, új színeket és új könnyűfém kerekeket kaptak. A Škodánál mostantól megkülönböztetik a városba és terepre szánt kiviteleket (utóbbi a tesztelt Outdoor modell), újdonság a tolatókamera, és a parkoló automata a korábbinál szűkebb helyre is bekormányozza az autót. A Yeti volánja is új, az ix35-ének rásegítése pedig gombnyomásra három fokozat között állítható. A tesztelt modell újdonság a Hyundai kínálatában: a 136 lóerős dízel mostantól összkerekes és automataváltós változatban is rendelhető, az automatát ráadásul akcióban ajándékba adják.

Helykínálat és felszereltség

Közben álljunk meg egy kicsit, mert egy fontos szempontot nem említettem, és ez a Range Rover-hasonlatról jutott eszembe. A beltér anyagait. Ezek mindkét autónál kifogástalanok. Ugyanakkor mindkettő automata váltós, tehát itt a teljes „luxus”, és a Hyundai még részben bőrüléses is. A kormányok bőrözöttek, az ülések fűthetők, és minden megvan, ami még kell, tehát az utasterek nem a terepjárók pragmatizmusát, hanem a prémiumkategória igényességét idézik. 

Ennek megfelelő a két autó csendje, stabilitása és országúti futáskultúrája is. Bár a két jármű méretei nagyjából megegyeznek, belülről a néhány centivel kisebb Yeti tűnik tágasabbnak. Ennek az oka, hogy a Yeti A-oszlopa meredekebben, míg az ix35-é laposabban emelkedik, és ezzel csökkenti a belteret. Erről akkor most ennyit és irány a terep!

Rövidebb út az erdőn át

Már írtam, és talán még emlékeznek rá, én vidéken lakom, 100 kilométerre Budapesttől. Így az autókat ugyanazon az úton használom. A napi járat kétszer 55 kilométer autópálya, 25 kilométer rossz minőségű főút (21-es) és 20 kilométer jutalom: kanyargós hegyi út erdőben. Az utolsó húsz kilométer kiváltható 15 kilométer tereppel, az erdőn át. Na, ezt az utat is megtettem mindkét autóval. Ez pedig nem könnyű terep. Olyan úton kell haladni, ahol helyenként meg kell állni és ki kell szállni az autóból, hogy megnézzük, elmegy-e a jármű a mély nyomban, átmegy-e a mély pocsolyán. A lényeg: egyik autó sem akadt el. Ez nagy dolog, főleg annak ismeretében, hogy egykori Lada Nivámat e területről többször is Jenő, a szomszédom és MTZ traktora juttatta haza. 

Azóta viszont én megtanultam, hogy terepen mire kell vigyázni, és ezek az autók valóban alkalmasak terepjárásra is. (A Hyundaiban van diffizár is, de nem kellett használni!) A Yeti érzésre magasabb, jobban boldogult a mély keréknyomokkal, de nem csak ebben bizonyult jobbnak, hanem a könnyű terepen, jó állapotú földúton is. Itt úgy siklott, nem is siklott, suhant, mint egy vitorlás a sima Balatonon hátszélben. Csenden, puhán, óriási sebességgel. Remek volt, komolyan, már álmodtam is vele azóta. Terepen az ix35 a sarkosabb, pont fordítva, mint a városban! Gondolták volna? Én nem!

Azt, hogy a két autó közül melyiket venném meg, ha a pénz nem számítana, azt nem tudom. De mégis: városba Hyundait, vidékre Yetit, bár elismerem, ez így nem egyértelmű ítélet. De, hogy mit nem vennék, azt biztosan állítom. Nem vennék prémium terepjárót, mert terepen, autópályán semmivel sem jobbak, és luxusban sem haladják meg annyival a vizsgált modelleket, mint amit az árkülönbség mutat. Tehát a sznobizmuson kívül semmilyen érv sem szól mellettük!

Forrás: Autó és Stílus magazin 2014. május

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!