Frissítést kap a Hyundai Veloster is


A Hyundai németországi fejlesztőközpontjánál sikerült első alkalommal elcsípni egy Veloster Turbo prototípust, amely még az idén bemutatkozhat.

Az Autoevolution munkatársai a Hyundai rüsselsheimi fejlesztőközpontja előtt kapták lencsevégre a Veloster Turbo egy álcázott példányát, amelynek takaróponyvái ugyan eltakarják a nagy változások java részét, ennek ellenére nagy bizonyossággal állítható, hogy a módosítások elsősorban a típus elejét és hátulját érintik majd.


A Hyundai a tavaly bemutatott prémiumkategóriás Genesis modellel indította útjára a Folyékony Szobrászat 2.0 stílusirányzatot, amelynek stílusjegyeit az azóta bemutatott vadonatúj Sonata is magán viseli. Várhatóan ebből kap majd meg néhány elemet a Veloster is, amely az eddigieknél élesebb vonalvezetést és Audi stílusú hűtőmaszkot viselhet majd.


A belső tér minimális módosításai mellett remélhetőleg orvosolják majd a Veloster Turbo néhány eddigi hibáját is. A sportautó eddigi legnagyobb hiányossága ugyanis a látványhoz méltatlanul kevés lóerő: az amerikai modell 201 lóerős teljesítménye helyett az európai változat „csak” 186 lóerőt kapott. Miközben pedig más kiskategóriás sportkocsi, többek között a Ford Fiesta ST élvezetesen vezethető, ugyanez azonban nem mondható el a kevésbé közvetlen kormányzással rendelkező Velosterre. Ráadásul fogyasztási értékek terén a Hyundai sportautója inkább a Volkswagen Golf GTI kategóriájának felel meg.  


A fentiek mellett a Veloster ráadásul aránytalanul drágának számít, hiszen egy automata Turbo változat Németországban 28 630 euró, ebben a kategóriában a vásárlók pedig inkább a Volkswagen, Ford vagy Renault sportos kisautói között válogatnak. Remélhetőleg a modellfrissítéskor ezt is orvosolja majd a Hyundai.


Mivel a Veloster annak idején Amerikában mutatkozott be, így várhatóan a frissített változat is ott, a Los Angelesi Autószalonon tarthatja premierjét, mielőtt az európai piacon is megjelenne.

Forrás: autoevolution.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei