Kemény küzdelemben az első ötben végzett a Hyundai Argentínában


A Hyundai Shell World Rally Team Thierry Neuville vasárnapi erős teljesítményének is köszönhetően ötödik helyen végzett az eddigi leginkább megterhelő ralifutamukon Argentínában.

Neuville pozitív hangulatban kezdhette meg az utolsó napját, hiszen szombat esti szakaszgyőzelmével biztosította helyét az első ötben. Az utolsó nap ismét hasznosan telt, ahol az egyébként is nehéz terepen  még szélsőségesebb körülmények között folytatódott a tesztelés. A ködös időjárás mellett a fő gondot a híres El Condor szakasz sáros talaja jelentette.


Ennek ellenére Neuville a körülményeket tökéletesen uralva a harmadik legjobb időt autózta. A belga pilóta a reggeli 11. és a 13 nyitószakaszon a negyedik legjobb időt hozta, amellyel a 16,32 kilométeres El Condor – Copina szakasz felé tartva újra bebiztosította ötödik helyét.   


„Nem éreztem olyan kényelmesen magam a reggeli első szakaszon, így inkább óvatosan haladva próbáltam elkerülni azt, hogy hibát vétsek” – mondta Neuville. „A későbbi szakaszokon elég kemények voltak a körülmények, így a sáros talajon mindent megtettem, amit csak tudtam. A legnehezebb az volt, hogy a köd mellett folyamatosan sárral szennyeződött a szélvédő. Az autó nagyon jól ment, jó volt a tapadás, amely segített legyőzni a folyamatosan változó körülményeket. A csapat kiválóan teljesített ezen a hétvégén, tökéletes professzionalizmussal oldottak meg egy sor felmerülő problémát és azt hiszem, az ötödik helyezés hatalmas eredmény ennek a fiatal csapatnak. Biztos vagyok benne, hogy rengeteget tanultunk most.”   


A csupán az ötödik raliversenyén részt vevő Hyundai Shell World Rally Teamnek igazán nehéz tereppel és extrém körülményekkel kellett megküzdenie az esemény három napjának 14 szakaszán, amely különösen nagy nyomást jelentett mind a Hyundai i20 WRC autóknak, mind pedig magának a csapatnak is. Ezen rali tapasztalatai felbecsülhetetlen tapasztalatot jelentenek a csapatnak, amely továbbra is lendületesen és magabiztosan néz a szezon további versenyei felé.


„A mai napon célunk az volt, hogy lépést tudjunk tartani a mezőnnyel ezek között a nehéz körülmények között és lehetőleg biztosítani az ötödik helyünket, amit Thierry meg is tett, így ebben a tekintetben örülünk az eredménynek” – foglalta össze a hétvégén Michel Nandan csapatfőnök. „Összességében egy hullámvölgy volt ez a hétvége. El kell ismerjem, hogy Argentínába jönni remek teszt volt a csapat számára. Sokat tanultunk és a csapat remek munkát végzett. Elkötelezetten azon dolgoztak, hogy mindkét autót minden fordulóban rengeteg kézimunkával a lehető leginkább versenyképessé tegyék. A körülmények az eddig tapasztaltaknál is rosszabbak voltak, így dicséretet érdemelnek a versenyzők és a csapat a szakmai hozzáértésükért. Tudjuk, hogy a Hyundai i20 WRC versenyautóink gyorsak tudnak lenni és most találtunk néhány olyan pontot, ahol sok területen javítani tudunk a megbízhatóságon. Lehet, hogy nem ért mindkét autónk célba, de ezek között a rendkívül nehéz körülmények között gyűjtött tapasztalatoknak hála sokkal erősebb és bölcsebb csapatként hagyjuk el Argentínát.”


Forrás: globalpr.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei