A Hyundai idén is részt vett a Sivatag gyermekei programban


A Hyundai terepjárói segítségével egy csapat lelkes önkéntes karavánba verődve idén is eljutott Afrikába, ahol a marokkói sivatagokban élő gyermekek helyzetén igyekeztek javítani.

Az eredeti ötlet egy Nacho Salvador nevű spanyoltól származik, aki több alkalommal vett részt a Dakar-ralin, ahol szembesült az afrikai fiatalok nehéz helyzetével. Ennek javítása érdekében egy évtizeddel ezelőtt a „Sivatag gyermekei” elnevezésű saját kezdeményezésével elindult segíteni az afrikai elmaradott közösségekben élő gyermekeken.


A kezdeményezéshez hamar csatlakoztak a különböző vállalatok is, a Hyundai már kezdettől fogva népszerű terepjáró járműveivel, az ix35 és a Santa Fe modellekkel támogatja az akciót. Az idei, sorrendben tízedik karaván 62 járművében 202 ember utazott Marokkóba, ahol az Alain Afflelou alapítvány optikusi berendezéseivel és három önkéntes szemész közreműködésével vizsgálták meg a nomád körülmények közötti falvakban élő férfiak, nők és gyerekek látását.


A kilencnapos túra végeztével a csapat visszatért Spanyolországba, ahol máris megkezdték a jövő évi expedíció szervezését, amelyben ismét fontos szerep hárul majd a Hyundai összkerékhajtású járműveire is.


Forrás: telecinco.es

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei