A Hyundai Solaris is megújul


A kínai változat után várható volt, hogy a Hyundai Accent helyi változataként az Oroszországban készülő Solaris megjelenése is átalakul.

A Hyundai még 2010-ben, a Moszkvai Autókiállításon RB Concept néven mutatta be az Accent/Verna új változatát, amelyet aztán minimális változtatásokkal 2011-től a koreai vállalat vadonatúj szentpétervári üzemében négy- és ötajtós változatban is gyártani kezdtek, Solaris néven. Azóta a modell hatalmas népszerűségnek örvend az országban, már több éve a legnagyobb példányszámban fogyó külföldi autó lett a Solaris.

Tavaly kissé javítottak az autó felszereltségén, amelynek leglátványosabb hozadéka a fényszórókba költözött LED nappali menetfény, de fűthető kormánykerék és komfortindex is megjelent az autóban.


A fejlődés azonban nem állhat meg, a legújabb álcázatlan kémfotó szerint ugyanis a Solaris is megkapta a Kínában nemrég bemutatott új Verna módosításait. A május végétől készülő új változat leginkább első kiképzésében tér el elődjétől, új alakú fényszórók, hűtőmaszk és lökhárító került az autóra. Az eddig a fényszóróban világító LED nappali menetfényeket a ködlámpa mellé költöztetett hagyományos izzók váltották fel.


Hátul a lökhárítóba épített eltérő alakú ködzárófényeken kívül más változás nincsen, ahogyan nem változik a motorkínálat sem: továbbra is 1,4 literes és 1,6 literes 107 és 123 lóerős teljesítményű benzinmotorok alkotják a kínálatot.

Forrás: avtovzglyad.ru

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei