Hyundai i10-et kapott Miss Szlovákia


A 2014-es Miss Szlovákia, Laura Longauerová nemrég átvehette élete első autója, egy Hyundai i10 modell kulcsait.

A Hyundai szlovák képviselete idén első alkalommal csatlakozott a szépségversenyhez és autós partnerként egy vadonatúj i10 modellt kínált fel a verseny győztesének. Az AUTOBEST 2014 és a Red Dot formatervezői díjjal is jutalmazott kisautó egy példányát április utolsó napjaiban Laura Longauerová vehette át Martin Saitz, a Hyundai Motor Slovakia ügyvezetőjétől, de az eseményre ellátogató Josef Jung, a vállalat elnöke szintén gratulált a nyertesnek.


„Ez az első autóm és máris imádom” – lelkendezett az ifjú nyertes. „Nagyon boldog és hálás vagyok. Még mindent meg kell tanulnom, de már az első kilométerek után úgy érzem, hogy remek autó az i10. Kiválóan megy, gyönyörű és tágas a belső tere. Az az érzésem, hogy szép és jó dolgok várnak rám az autóval együtt” – tette hozzá mosolyogva a próbakör után. Ezután első útja új lakásához vezetett, majd hazatért vele Detvybe.   


A Hyundai 5 338 autó értékesítésével a szlovák piac harmadik legnépszerűbb márkája volt 2013-ban, amelynek piaci részesedése tavaly elérte a 7,51 százalékot. A legtöbbet az i30 modellből vásárolták (2 561 db), ezt követte az ix35 (913 db), majd az i20 (757 db), illetve az i40 (425 db). Az új Hyundai i10 2013. novembere óta kapható Európában.


Forrás: automagazin.skautozurnal.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei