A Hyundai HB20S a legjobb autó Brazíliában


A Hyundai Motor bejelentette, hogy a HB20S kompakt lépcsőshátú kisautó éles versenyben elnyerte a „2014 Legjobb Autója” címet Brazíliában

Az autógyártó elmondta, hogy az Accent modell padlólemezére épülő HB20 elsőként végzett Brazília egyik legbefolyásosabb autós magazinja, a Carro magazin közvélemény-kutatásán. A tavaly szeptember és november között elvégzett országos felmérésben az országban kapható 35 különböző modell, köztük a Toyota Etios és a Volkswagen Gol modellek értékelésére kérték fel az olvasókat.


A Hyundai szerint a 2012. óta kapható ötajtós kisautó lépcsőshátú változataként árusított HB20S biztonsági felszereltsége, technológiája, karcsú vonalvezetése, jó vezethetősége és általános értéke miatt került ki győztesként. A közleményben azt is hozzátették, a legújabbal együtt már 11 díjat gyűjtött a HB20, amelyet eddig kizárólag Brazíliában forgalmaztak.


A Hyundai márciusban 15 771 darabot adott el ebből a modellből a brazil piacon, amellyel az ötödik legnagyobb autógyártó az országban. A vállalat piaci részesedése a HB20 bemutatása óta jelentősen növekedett: 2012-ben még csak 3, 2013-ban már 5,9, míg idén az első három hónap eredményeit figyelembe véve már 6,6 százalékos a Hyundai részesedése a bővülő brazil piacon.  

Forrás: globalpost.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei