A Hyundai Motorsport ausztrál pilótája növeli az Ausztrál-rali népszerűségét


Chris Atkinson a tavalyi tesztpilóta státuszból idén teljes jogú pilótává vált, amely nagyban javíthatja az ausztrál hazai futamának népszerűségét.

Az Ausztrál-rali igazgatója, David Catchpole legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a Hyundaihoz igazolt Atkinson jelenléte az idei futamon jelentősen növelheti az esemény jelentőségét. Az ausztrál Coffs Harbourban megrendezésre kerülő rali az egyike ugyanis azon futamoknak, amelyeken Atkinson vezeti majd a második Hyundai i20 WRC-t, vagyis először lép színre hazai pályán, amióta a Subaru pilótájaként 2006-ban kiesett.  

Atkinson reméli, hogy idén több szerencsével jár, mint a MINI-vel tavaly kilencedik helyen végzett honfitársa, Nathan Quinn.


„A Hyundai Motorsport nemrégiben történt bejelentése, amely szerint 2006 óta először Chris a hazai futamon idén az i20 WRC volánjához ülhet, hatalmasat lendít a Coates Hire Rally Australia népszerűségén” – mondja Catchpole. „Csak Mark Webber és Daniel Ricciardo Forma-1 pilóta és Casey Stoner MotoGP pilóta fektet hangsúlyt ausztrál rajongóira, most pedig Chris Atkinsonért drukkolhatnak a WRC rajongói.”  

Elmondta továbbá, hogy „Atko” azon kevés sztár közé tartozik, aki gyári támogatottságú autóval versenyez a világ egyik legnépszerűbb versenysorozatában, ahol a Mexikó-ralit követően még számos eseményen vesz rész, mielőtt szeptemberben az ausztrál versenypályára lépne. „Persze abban is reménykedünk, hogy Atkinson mellett mások is kipróbálják magukat a nemzetközi mezőnyben, többek között Nathan Quinn is, aki tavaly a kilencedik helyen végzett.”  

Forrás: crash.net

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei