Dél-Amerikában is bemutatják a Hyundai i10 modelljét


A Hyundai hamarosan árusítani kezdi a Hyundai i10-et a dél-amerikai Chile és Uruguay, legalábbis a jelek erre utalnak.  

A két dél-amerikai ország Hyundai importőre ugyanis nemrég frissítette honlapját, amelyen már az i10 is szerepel. Egészen pontosan a kisautó Indiában gyártott Grand i10 változata kerül majd értékesítésre, hiszen a fotókon szereplő autók oldalkiképzése egyértelműen elárulja a modell származását.


A Dél-Amerikában forgalmazni kívánt Hyundai i10 kívülről így megegyezik az Indiában gyártott modellel, csupán a csomagtartó sínek hiányoznak az össze változaton. Belül a kormány természetesen a bal oldalra költözött, miközben a műszerfal borítóelemei a külső színhez igazodó színekben pompáznak, miközben az indiai kivitelben a fényezéstől független fekete-bézs kombináció kerül az utastérbe.  


A latin-amerikai piacra szánt i10 motorjai között nincs az Indiában kapható dízelváltozat, helyette viszont kétféle benzines motor közül lehet majd választani. Az alap benzinmotor az Európában kapható 1,0 literes, háromhengeres erőforrás, amely 65 lóerőt és 96 Nm-t teljesít. A kétféle felszereltségben kapható alapmodell ötfokozatú manuális váltót kapott.  


Az erősebbik benzines az ismerős 1,2 literes négyhengeres, amely Dél-Amerikában 86 lóerőt és 122 Nm-t teljesít, szemben az indiai változattal, ahol 82 lóerős és 116 Nm a maximális nyomaték. Ez a változat összesen négyféle kivitelben lesz kapható, a csúcsverzióban pedig a manuális váltót akár négyfokozatú automatával is választhatják a vevők.


A felszereltség az indiaihoz hasonlítható, ahol csak a legjobban ellátott modellek kapnak légzsákokat és blokkolásgátlót.

Forrás: indianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei