12 új Hyundai modell három éven belül Amerikában


A Hyundai hamarosan visszatér ahhoz a stratégiához, amely a legnagyobb sikereket és piaci részesedéseket hozta el számára: új modellek offenzívája jön.

Dave Zuchowski, a Hyundai Motor America vezetője elárulta, hogy az elkövetkező három éven belül 12 új modellt fognak bemutatni, amelyekkel olyan szegmensekbe lépnek, ahol eddig nem képviseltette magát a koreai márka. Konkrét termékekről is beszélt, és elmondta, hogy a legnagyobb hangsúlyt az egyre népszerűbb szabadidő-autók kapják ebben az időszakban.  

„Meglehetősen agresszív növekedési terveink vannak az elkövetkező öt évre vonatkozóan és ahogyan 2010 és 2012 között is, a növekedést elsősorban az igazán agresszív termékritmusunk vezeti majd” – mondta Zuchowski. „Ezek az új termékek növekedést hoznak majd és a növekedés fele a szabadidő-autók piacán megnövelt jelenlétünkből származik majd.”


A hobbiterepjárók közötti növelt jelenlét egy része a Tucson és a Santa Fe modellek jobb elérhetősége miatt következik majd be, ahol öt-, hétszemélyes és megnövelt tengelytávolságú modelleket kínál a márka a vásárlóknak. Zuchowski szerint a Tucson elérhetősége a típus következő generációjának jövő év májusi érkezését követően megnő, így akár 90 ezer darabot is értékesíthetnek majd belőle Amerikában. Emellett dolgoznak a Santa Fe modell megnövelt kapacitásán is.   

„A szabadidő-autók értékesítési eredményünk viszonylag kis százalékát adják” – mondja Zuchowski. „Ez megváltozik a következő években, mivel a növekedés és az árrés ebben a szegmensben érhető el jelenleg, ezért aztán jobban kell a márkát itt képviselnünk.”


A kiskompakt kategóriában új típus jelenhet meg, amelynek bevezetését még tanulmányozzák. „Most mindenki a B kategóriás hobbiterepjárók piacát vizsgálja” – mondja Zuchowski. „Mi is szorosan nyomon követjük a piac alakulását, mint amely további járulékos mennyiséget hozhat.”

Zuchowski arról is beszélt, hogy a Genesis áprilistól kapható az Államok piacán, a Sonata sorozatgyártása pedig nemrég indult be a Hyundai alabamai üzemében. Itt gyártásba kerül majd az új Elantra generáció is, amelynek bemutatása 2015 végén esedékes.


Amennyiben egy ilyen jellegű döntés születik, a Hyundainak elegendő szabad területe van az alabamai gyáregység bővítésére is, ám az elnök szerint erről még nem született döntés. Azt azonban ő is elismerte, hogy a koreai márka további bővüléséhez elengedhetetlenül fontos volna további gyártási kapacitás, hiszen Mexikóban a konkurensek előretörése miatt egyre nehezebb helyzetbe kerül az amerikai gyártású Elantra.  

Forrás: thekoreancarblog.comreuters.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei