Rhys Millen tesztelte a Hyundai Genesis biztonsági rendszereit


A Hyundai legújabb reklámfilmjeiben Rhys Millen autóversenyző különleges módon demonstrálja új Genesis modelljének vezetéstámogató rendszereinek hatékonyságát.

Általában nem ajánlott olyan autóval útnak indulni, amelyből nem látunk ki megfelelően. Ám Rhys Millen versenyző most éppen ezt próbálta ki, méghozzá úgy, hogy életét az új Hyundai Genesis biztonsági rendszereire bízta. Az új Hyundai limuzinba ugyanis a legmodernebb kamerarendszerek, radarérzékelők és egyéb elektronikai kütyük kerültek beépítésre, amelyek segítik a vezetőt sávot tartani vagy éppen a keresztirányú forgalmat figyelni.


A videókban természetesen a való életnél jóval látványosabb, veszélyesebbnek tűnő helyzetekben kellett helytállnia az autónak és sofőrjének, a Hyundai által támogatott Rhys Millennek, akinek a dolgát az is megnehezítette, hogy az autó ablakain egyáltalán nem látott ki. A keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszert például két hatalmas konténerrel tesztelték, amelyek egy-egy daru segítségével folyamatosan ide-oda lengtek, miközben Millennek a Genesisszel tolatva kellett közöttük elhaladnia. A film a látványon túl azonban egyértelműen bizonyítja, hogy ezek a rendszerek valóban működőképesek.


A másik felvételen Millen az autó sávtartó asszisztensét úgy teszteli, hogy a felgyorsult jármű gumiabroncsait két oldalon katonai tüskék veszélyeztetik, míg a harmadik filmben hasonló próbának vetik alá az automatikus vészfékrendszert. Utóbbi egyre több modern autóban tűnik fel, a demonstráció pedig jól szemlélteti, hogy a rendszer mennyire hatékonyan dolgozik. Természetesen a holttérfigyelő elektronika sem maradhatott ki a sorból, annak hatékonyságát három busz közreműködésével mutatják be.  


Még ha tökéletesen átlátható is minden ablak, jó tudni, hogy az autó megbirkózik azokkal a helyzetekkel is, amelyek elkerülik a figyelmünket, vagy egyszerűen csak kiszámíthatatlanul lelassul előttünk a forgalom az autópályán.





Forrás: motorauthority.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei