Nagyobb motort kapott a Hyundai Eon Indiában


A konkurencia erősödésére válaszul a Hyundai Indiában piacra dobta az Eon 1,0 literes motorral szerelt változatát.

A Hyundai Eon eddig egy 814 köbcentis, háromhengeres benzinmotorral volt kapható, amelynek 54 lóerős teljesítménye éppen elegendőnek tűnt az autó mozgatásához. A vállalat legkisebb modelljéből havonta 8-10 ezer darabot vásároltak Indiában, amely azonban még így is csupán fele annak, amennyit konkurens Maruti Alto modellből értékesítenek. Eközben pedig megjelent a Nissan által felélesztett Datsun márka is, amelynek Go modellje komoly veszélyt jelenthet az Eonra is.  


Az Eonnal hasonló árfekvésben kínált Datsun Go 1,2 literes motorja jóval erősebb, mint az Hyundai eddigi erőforrása, így a gyártó kénytelen volt egy nagyobb benzines motorral kiegészíteni az Eon kínálatát.


Az Eon így mostantól már egy új, akár az Euro 5 környezetvédelmi normának is megfelelő 1,0 literes, az i10 modellből átvett háromhengeres motorral is kérhető, amely 69 lóerőt és 95 Nm maximális forgatónyomatékot termelve már olyan erőssé vált, mint a Datsun Go 1,2 literese által termelt 67 lóerő és 104 Nm.


„A Hyundai Eon új divatot teremtett szegmensében önálló stílusával, teljesítményével, formatervével és rafináltságával, amelyet elfogadott és megkedvelt a közönség” – mondta B. S. Seo, a HMIL vezetője. „A Hyundai folyamatosan fejleszt azért, hogy kielégítse és meghaladja vásárlóinak elvárásait, így az 1,0 literes Kappa motorral kínált Eon vállalatunk modern prémium márkafilozófiájának újabb kiterjesztése, amely vásárlóinak nyújtott páratlan vezetési élményével tovább erősíti a Hyundai helyzetét a helyi piacon.”


A nagyobb motorral szerelt Hyundai Eon Magna felszereltségben kapható, amelynek 385 ezer rúpiás (kb. 1,4 mFt) árában olyan kényelmi felszereltségek is helyet kaptak, mint a szervokormány, légkondicionáló, elektromos első ablakok, indításgátló, távirányítású központi zár, kívül pedig a 13 colos acélfelnikre teljes dísztárcsa került. Az árszint mérsékelt szinten tartásának esett áldozatul viszont a rádió, amely csak a kisebb motorral szerelt Eon Magna kivitelhez jár.


A 800 köbcentis motorral szerelt Hyundai Eon benzines kivitele mellett autógázos változatban is kapható, ám nem valószínű, hogy a nagyobb motorral szerelt új modellhez is kínálnak majd ilyen opciót, mivel ez a változat elsősorban azok számára készült, akik többre értékelik a nagyobb teljesítményt, mint a gazdaságosságot és alacsony üzemeltetési költségeket.  

Forrás: indiancarsbikes.inhyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei