A Hyundai és az amerikai kongresszus az üzemanyagcellás autók elterjedéséért


A Hyundai bejelentette, hogy az amerikai Kongresszus Hidrogén és Üzemanyagcella Választmányával és az Energiaügyi Minisztériummal közösen igyekszik előmozdítani az üzemanyagcellás autók kiskereskedelmi elterjedését.  

A Hidrogén és Üzemanyagcella Választmány által rendezett ülésen a Hyundai vezetői a Kongresszus tagjaival és az Energiaügyi Minisztérium képviselőjével tárgyaltak arról az innovatív és tiszta üzemű technológiáról, amely az üzemanyagcellás autókat mozgatja, valamint megvitatták az Egyesült Államokban szükséges hidrogén infrastruktúrával kapcsolatos kérdéseket.  

„A Hyundai büszke rá, hogy a Kongresszus és az Energiaügyi Minisztérium partnereként népszerűsítheti a tiszte energiaforrások fejlesztését és elterjedését” – mondta Kathleen Henessey, a Hyundai Motor Company kormányzati ügyekért felelős alelnöke. „Bízunk benne, hogy a továbbiakban is együtt dolgozhatunk olyan csoportokkal, mint az Energiaügyi Minisztérium által létrehozott köz-magántársulás, a H2USA azért, hogy megtaláljuk a módját a hidrogén infrastruktúra előmozdításának.”


2014 júniusában a Hyundai elsőként vezette be az Egyesült Államokban saját üzemanyagcellás modelljét, a Hyundai Tucson Fuel Cell, amelyet 499 dolláros havi részletfizetéssel bárki lízingelhet, amely összeg magában foglalja a korlátlan mennyiségű hidrogén üzemanyagot és a Hyundai „Szolgálatára” karbantartási csomagját is.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Tucson Fuel Cell zéró emissziós modellünkkel kompromisszumok nélküli megoldást tudunk adni ügyfeleink számára, amely gyors újratöltést, tágas belső teret és remek lízingprogramot is tartalmaz” – mondta Gil Castillo, a Hyundai alternatív járművekért felelős vezetője.   


A Hidrogén és Üzemanyagcella Választmány alelnöke, az üzemanyagcellás technológia régi hívének számító John Larson a hidrogén infrastruktúra és a befektetési adókedvezmények által már jelentős erőfeszítéseket tett a kormányzat részéről. „Az üzemanyagcella és a hidrogén kulcsfontosságú tisztább energiaforrások közül. Mint a nemzet üzemanyagcella gyártásának központja, Connecticut kihasználhatja az üzemanyagcellás technológia fejlesztésében rejlő lehetőségeket, így pl. a Tucson Fuel Cell bevezetésének lehetőségét is. az idegen forrásból származó olajfüggőségünk végétől csökkentve káros emissziós kibocsátásunkat és ösztönözve az amerikai gyártókat, az üzemanyagcella kritikus szerepet játszik néhány nyomasztó problémánk megoldásában. Üdvözlöm az olyan autógyártók lépéseit, mint a Hyundai, amely ebbe a fantasztikus technológiába fektetett be.”

„Gratulálok a Hyundainak a hidrogén üzemanyagcellás autóihoz, amelyek valóban megjelentek a kereskedésekben, így az emberek kézzelfoghatóan láthatják a technológiában rejlő lehetőségek realitását” – teszi hozzá Charles Dent, a Választmány társelnöke. „Nagyon büszke vagyok az Air Product vállalatra, amely az én körzetemben együttműködik a Hyundaijal azért, hogy népszerűsítse hidrogén töltőállomások telepítésének szükségességét.”

Forrás: globalpr.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei