Amerikában olcsóbb a Toyota Camry, mint a Hyundai Sonata


Amikor a Hyundai idén tavasszal bevezette az új Sonatát, annak ára 22 277 dollár volt Amerikában, míg az ugyanekkor piacra dobott Toyota Camryt 22 680 dollárért árulták. Ezt az árarányt azonban a gyenge won mára felborította.  

Mostanra ugyanis a Hyundai Sonata SE alapváltozatáért 23 175 dollárt kérnek, míg a Toyota Camry ára csak kis mértékben 22 870 dollárra emelkedett. Piaci elemzők szerint ez az első olyan alkalom, amikor a két modell áraránya megfordult még akkor is, ha voltak korábban olyan időszakok, amikor a készletek kisöprése miatt a Camry árai valóban alacsonyabbak voltak, mint a konkurens Sonata árai.  


Az elemzők azt is előre vetítették, hogy jövőre a won-jen arányai valahol 800/100 arányban fognak mozogni. Az elmúlt két évben a a japán jen értéke meredeken csökkent. Szeptember 26-án a jen-dollár árfolyamrátája 109,25 jen/dollár volt, amely 2008. augusztus 29. óta a legmagasabb érték volt. Ugyanezen a napon a koreai won-japán jen váltóára 958 won/100 jen értékre zuhant, amely 5 százalékkal kisebb, mint a július 8-i 1 008,5 wonos érték.

A gyengülő jen a koreai áruk nemzetközi piaci versenyhelyzetének romlásához vezetett. Egy nemrég a Koreai Nemzetközi Kereskedelmi Szövetség által közzétett kutatás szerint az európai piacra szánt exporttermékek egységára (gépek, elektromos berendezések és gépjárművek) 7,1 százalékkal magasabb volt, mint a japán versenytársaké, amely az elemzők szerint a gyenge jen következménye.   


Az elemzők kiemelték: „Nem sok koreai exportőr tud lépést tartani, ha a won-jen árfolyamráta 800 wonos szintre csökken.” A Koreai Iparszövetség egyik képviselője hozzátette, a koreai vállalatok mintegy száz termék esetén fej-fej mellett versengenek, amely kritikus helyzetet teremthet egy 800 won/100 jenes árfolyam esetén.

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei