Indiában is bemutatkozik az új Hyundai Verna


Kína és Oroszország után Indiában is frissítik a helyi piacon Vernaként árult kiskompakt Accent modellt, amely a Honda City és a hamarosan bemutatkozó Maruti Ciaz limuzinnal verseng majd.  

A Hyundai Verna egészen addig a kategória legnépszerűbb és legkeresettebb modellje volt, amíg meg nem jelent a konkurens Honda saját City modelljével. Ám a trónfosztást a Hyundai sem nézi tétlenül, a koreai gyártó így már fejleszti az indiai piacra szánt Verna ráncfelvarrott változatát, amelyet már a gyár környékén tesztelnek.


Az új Verna számos ponton eltér majd az eddig kapható modelltől. Néhány karosszériaelem formáját a Solaristól és a Genesistől kölcsönzi majd, ilyenek az első lámpák, hűtőrács, és lökhárító, miközben a ködlámpák mellett ledes nappali menetfények kapnak majd helyet. A 2015-ös Verna hátul szintén ledes hátsó lámpatesteket, új fényvisszaverőket és fekete löükhárító-betéteket visel majd.  


Belül az eddigiekhez hasonlóan csak minimális változások történnek, miközben az autó biztonsági felszereltsége sokat fejlődik: 6 légzsák, menetstabilizáló, járműstabilitás-kontroll és természetesen blokkolásgátló is kerül majd az új Vernába. A korábban négyféle változatban kínált Verna valószínűleg megőrzi eddig felszereltség-csomagjait, ahogyan motorok terén sem várható változás: 1,4 literes benzines és 1,6 literes dízelmotor öt és hatfokozatú manuális, valamint négyfokozatú automata váltómű áll majd az indiai ügyfelek rendelkezésére.

A 2015-ös Hyundai Verna legkorábban a jövő év elején mutatkozhat be, várhatóan kisebb áremelés mellett.

Forrás: rushlane.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei