A Hyundai támogatta a Caritas nyaralási programját


Az „Együtt többet megmozgatunk – Szabadság alatt is mobilan” elnevezésű programjához négy H-1 Travel modellel immáron tízedik éve támogatja a Hyundai a németországi Caritas tevékenységét.

Különösen szünidőben fordul elő, hogy sok gyerek-, fiatal- és családsegítő szervezet kihasználja a nyolcszemélyes kisbusz által nyújtott lehetőségeket és kirándulásaikhoz, táborokhoz igénybe veszik a H-1 kisbuszokat. Idén nyáron a Caritas 22 intézménye használta a Hyundai kisbuszok egyikét, amelyekkel összesen 40 ezer kilométert tettek meg.


Közéjük tartozik a Herman-Josef ház Urftban, akik mentálisan sérült gyerekekkel és fiatalkorúakkal foglalkoznak. A létesítmény kereken száz gyereknek és fiatalnak tette lehetővé, hogy kis csoportokban elrugaszkodhassanak a mindennapoktól és kiruccanhassanak az Északi-tengerhez. Ugyanígy tett a Katolikus Férfiak és Nők Düsseldorfi Intézete, akik összesen négy hétig használták a H-1 Travel modellt egy holland utazáshoz használták s járművet.

A Hyundai Motor Deutchland vezetőjeként Markus Schrick elégedett a kocsik kihasználtságával kapcsolatban: „Csak ezen a nyáron mintegy ezer gyerek és fiatal számára tette a Hyundai lehetővé, hogy a Caritas révén kirándulásokon és túrákon vehessenek részt. Örülünk neki, hogy felajánlásunkat ennyien kihasználták azért, hogy a gyerekek és fiatalok szép élményeket kapjanak.”


A Hyundai Motor Deutchland immár 2004 óta a jótékonysági Caritas partnere Németországban. Az együttműködés középpontjában kezdettől fogva a fiatalok képzése, a nehéz helyzetben lévő családok támogatása és az önkéntes munka áll. A koncepció arra a magától értetődő tényre épül, hogy az üzleti szervezetek társadalmi felelősséggel is tartoznak környezetükért. Ezen az alapon az elmúlt években az esélyegyenlőség és a fiatalok társadalmi részvételének elősegítésére számos kezdeményezés jött létre. A tízéves együttműködés során 50 projekt valósult meg, amelyek mintegy százezer emberhez jutottak el.

Forrás: hyundai-presselounge.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei