Koreában bemutatkozott a Hyundai Aslan


A Hyundai Motor csütörtökön bemutatta új elsőkerék-meghajtású zászlóshajóját, amelynek segítségével kívánják megerősíteni pozíciójukat a német és riválisaikkal szemben a hazai piacon.  

A Szöulban megtartott premieren az autógyártó elmondta, a törökül oroszlánt jelentő Aslan modellben a vállalat legújabb technológiáit egyesítették az erőforrások, a dizájn, a biztonság és a kényelem tekintetében, miközben az autó a prémiumosztály legkiemelkedőbb ár-érték arányát kínálja a vásárlók számára.


Az Aslan a Hyundai palettáján az eddigi legnagyobb elsőkerék-meghajtású limuzinja, a Grandeur és a hátsókerék-meghajtásos Genesis közé érkezik. Ez utóbbi indította útjára tavaly azt az eddigieknél visszafogottabb, egyben elegánsabb Folyékony Szobrászat 2.0 formanyelvet, amelyet az Aslan is követ. Az új modell szériafelszereltségének részét képzi a HUD kijelző és a 8 collos színes érintőkijelzővel felszerelt infotainment rendszer is, de a legjobban felszerelt változatok teljes biztonsági rendszeréhez az ütközésre figyelmeztető rendszer, a sávtartó asszisztens és a holttérfigyelő is hozzátartozik.


„Az olyan kiegészítők, mint a szélvédőre információkat vetítő HUD kijelző a múltban csak a legdrágább limuzinokban kaptak helyet, így azzal, hogy ez az Aslanba is bekerült, a Hyundai célja új szintre emelni az új autó kényelmét és biztonságát” – mondja az autógyártó.


A május végén megrendezett Busan Autószalonon még AG kódnéven kiállított Aslan 4 970 mm hosszú, 1 860 mm széles, 1 470 mm magas, tengelytávja pedig 2 845 mm. Biztonsági felszereltségében kilenc légzsák, ütközéskor az öveket előfeszítő rendszer, adaptív fényszórók, 360 fokos parkolókamera-rendszer és automatikus távfényszóró is megtalálható.  


Az Aslanba is bekerült a Hyundai automatikus csomagtér-nyitó rendszere, a Genesisben bemutatott utastéri széndioxid-érzékelő, valamint a minőségi Lexicon hangrendszer. Maga a csomagtér 446 literes, amelyben az autógyártó szerint négy golftáska fér el kényelmesen. Az utastér csendjéhez hozzájárulnak a szélvédők és az oldalajtók kettős üvegezése, amelyek mellett az Aslan kidolgozása során jelentősen növelték a motorblokk körüli zajcsökkentő anyagok használatát is.


Az Aslan motorkínálata két benzines egységből áll: az alapváltozatot egy 3 literes közvetlen befecskendezéses 270 lóerős GDI V6-os mozgatja, amelyhez alapáron jár a hatfokozatú automatikus váltó, míg a jobban felszerelt kivitelekhez egy 294 lóerős 3,3 literes GDI motor jár. A 18 és 19 collos kerekeken guruló autó első felfüggesztése MacPherson, hátul pedig multi-link rendszerű, az egész futómű pedig elektronikusan szabályozott, amellyel folyamatosan igazodik az aktuális útviszonyokhoz.


„Ezzel az autóval lehetőségünk van a hazai piacon is felvenni a versenyt az összes konkurensünkkel” – áll a Hyundai sajtóközleményében, amely szerint az Aslanra máris 2 700 előrendelést vettek fel. ezzel együtt idén mintegy hatezer, jövőre pedig mintegy 22 ezer autót szeretnének értékesíteni a G300 alapmodell 39,9 millió koreai wonos (kb. 9,3 mFt) indulóáron kínált Aslanból. A legjobban felszerelt Aslan G330 Exclusive ára 45,9 millió won (kb. 10,7 mFt).  


Habár az Aslant korábban a Hyundai kizárólag a koreai piacra szánta, a legfrissebb hírek szerint a modell később bevezetésre kerülhet Kínában, az Egyesült Államokban, illetve a Közel-Keleten is. "A kínai kereskedők nagyon érdeklődnek az Aslan iránt" - mondta a Hyundai képviselője, aki azt is hozzátette, hogy a benzines változatok mellett hamarosan bemutatkozik a gázolajos kivitel is. Az Aslan alapjait az a Grandeur modell adja, amelyből nemrég szintén készült dízelmotoros verzió.


A Hyundai, valamint a többi koreai autógyártó minden igyekezetével próbálja felvenni a harcot az utóbbi években az országba özönlött külföldi autómárkákkal, amelyek a szabadkereskedelmi egyezmények kedvező feltételeinek köszönhetően elsősorban a prémiumszegmensben jelentenek veszélyt a hazai vállalatokra. Az importált autók értékesítési aránya idén 14,1 százalékos szintet ért el, miközben ez az arány 2002-ben csupán 1,2 százalékos volt.

Forrás: english.yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei