Mérföldkőhöz érkezett a Hyundai Elantra


A Hyundai bejelentette, hogy 24 évvel az első széria megjelenése után a népszerű középkategóriás Elantra modelljének eladásai elérték a tízmilliós darabszámot.

Az eredetileg 1990 októberében piacra dobott Elantra (hazai piacán Avante) első dél-koreai típusként lépte át ezt a jelentős mérföldkövet, hiszen az autógyártó közlése szerint a típusból összesen eddig 10 005 032 darabot értékesítettek világszerte. Ez azt jelenti, hogy az Elantrából évente átlagosan 420 ezer, naponta pedig 1 100 darab fogyott.

„A mostanra ötödik generációjában kapható autó bemutatásakor úttörő szerepet töltött be, mivel ez volt Dél-Korea első kompakt autója” – áll a Hyundai közleményében, amelyben arra is kitérnek, a tízmillió legyártott autóból 2,6 milliót a dél-koreai, míg 7,4 millió darabot a világ 177 ország autópiacán értékesítettek. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a tízmillió legyártott autóból 6,4 millió készült Dél-Koreában, a többit a Hyundai leányvállalatai állították elő az Egyesült Államokban, Kínában és Indiában.  


A Hyundai Elantra legelső generációjából összesen 928.263 darabot gyártottak, míg eddig a legtöbb a harmadik nemzedékből fogyott, szám szerint 2 827 888 darab. A mostani, ötödik generációs modellből eddig 2 470 795 autó készült.

A csaknem negyedszázados története során 1,5 és 2,0 liter közötti hengerűrtartalmú motorokkal készülő Elantra jelenlegi nemzedéke 2012-ben elnyerte az Év Autója címet Észak-Amerikában, de ugyanezt az elismerést megkapta Kanadában és Dél-Afrikában is.

A Hyundai Elantra mellett csupán néhány típus volt annyira sikeres, hogy értékesítési darabszámai átlépték a tízmilliós határt. Ezek között van a Toyota Corolla, a Volkswagen Golf és a Bogár, a Honda Civic és a Ford Focus.

A Hyundai Motor már dolgozik az Elantra soron következő, hatodik generációs modelljén, amelyet várhatóan a jövő év második felében mutatnak majd be Dél-Koreában.


Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei