40 ezer dollár alatt indul az új Hyundai Genesis ára Amerikában


Az autóipari és az üzleti szaksajtó számára rendezett menetpróbán nyilvánosságra hozták a 2015-ös Hyundai Genesis árlistáját.

A még áprilisban a szalonokba kerülő új Genesis 3,8 literes V6 motorral szerelt hátsókerék-meghajtásos alapváltozata bőséges alapfelszereltséggel 38 ezer dollárról (kb. 8,2 mFt) indul, a HTRAC összkerékhajtással ugyanez 40 500 dollár (kb. 8,8 mFt), míg az 5,0 literes V8-as modellt 51 500 dollárért (kb. 11,2 mFt) lehet elhozni. A merész forma, remek vezetési élmény, páratlan technológiai színvonal az attraktív árképzéssel együtt a prémium limuzin piac legütőképesebb ajánlatává teszi az új Genesist.  

„A vadonatúj Genesis a világ legjobb prémium limuzinjaival veszi fel a versenyt, miközben több ezer dollárral kevesebbe kerül” – mondja Dave Zuchowski, a Hyundai Motor America elnök-vezérigazgatója. „A 2015-ös Genesis modellünk merész lépés előre és jobban erősíti a prémium modelljeink sikeres marketingstratégiáját a Hyundai márkán belül, mintha költséges különálló márkaként kellene piacra vezetni. Ennek eredményeként a stratégia előnyei közvetlenül élvezhetik értékes ügyfeleink.”


A 2014-es előző generációs modellhez viszonyítva a 2015-ös Genesis lényegesen többet nyújt vásárlói számára. A teljesen megújult külső és belső kialakítás mellett 18 colos könnyűfém keréktárcsák, tolatókamerával ellátott 8 colos navigációs rendszer Bluetooth kihangosítóval, kormány mögött elhelyezett váltófülek, visszagurulás-gátló, elektromosan behajló külső tükrök, vezetőoldali térdlégzsák, magasságban is elektromosan állítható és elektromos gerinctámasszal felszerelt utasülés, HD rádió, 4,3 colos TFT LCD kijelző, Hyundai Blue Link telematikai rendszer, sötétedésérzékelő, esőérzékelő, hátsó egyérintéses ablakok és 4 irányban állítható kormánykerék jár az új Genesis minden modelljéhez. Emellett nem kell felárat fizetni az automatikusan felnyíló csomagtér-tetőért, a bőrülésért, a kulcsnélküli indításért, a sebességszabályozóért, a kétzónás automata klímáért sem. Az AWD változatban a fentieken felül megtalálható a HTRAC összkerékhajtási rendszer, a fűtött hátsó ülések, a fűtött kormánykerék és a fényszórómosó.  

A 3,8 literes Genesis ellátmányát további háromféle csomaggal lehet bővíteni. A 4 ezer dollárért kínált Signature csomagban panoráma napfénytető, elektromosan állítható kormánykerék, fényre sötétedő külső tükrök, holttérfigyelő-rendszer, Lexicon térhatású audiórendszer, HÍD xenon fényszórók, elektromos hátsó és manuális hátsó oldalsó napvédő rolók, szellőztetett első ülések kaptak helyet. Aki még ezt is kevesli, az a 3 500 dollárért elérhető Technology csomaggal is kiegészítheti a fentieket, amelyben prémium bőrülések, aktív sávtartóval ellátott sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, teljes megállásra és indulásra képes intelligens sebességszabályozó, automata vészfékrendszer, elektromos rögzítőfék, fényszórósegéd és 7 colos TFT LCD kijelző is megtalálható. A felszereltség csúcsán álló Ultimate csomagban további 3 500 dollárért alumínium és fabetétek, színes head-up kijelző, 9,2 colos HD kijelzővel ellátott Prémium navigáció, 17 hangszórós térhatású Lexicon audiórendszer, széndioxid-érzékelővel ellátott kétzónás klímaberendezés járnak.  


A kizárólag hátsókerék-meghajtású változatban kínált Genesis 5,0 V8 alapfelszereltsége megegyezik a 3,8 V6-os Technology csomaggal ellátott változatával, amelyhez 19 colos alufelnik, ledes ködlámpák, négyágú kipufogóvég, megvilágított küszöbborítások, alumínium és fabetétek tartoznak. A Hyundai Genesis 5,0 V8 csúcsváltozataként az Ultimate csomag 3 250 dollárért automatikus csillapítású futóművet, teljesen színes head-up kijelzőt, 9,2 colos HD kijelzővel ellátott Prémium navigációt, 17 hangszórós térhatású Lexicon audiórendszert és széndioxid-érzékelővel ellátott kétzónás klímaberendezést kap a vásárló.

Forrás: hyundainews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei