Tévésztár miatt késett a Hyundai ix25 bemutatója Kínában


A Hyundai Motor biztonsági okokból kénytelen volt órákra elhalasztani fontos modelljének premierjét a Pekingi Autószalonon, mert egy híres koreai sztár érkezése miatt hatalmas tömeg gyűlt össze a standnál.

Kim Soo-hyun színész hatalmas népszerűségnek örvend a kínai háztartásokban, hiszen ő játssza a főszerepet a Kínában is vetített „A szerelmem egy csillagról” című koreai sorozatban, amely hatalmas nézettséget ért el a hatalmas országban. Kimet vasárnap a Hyundai standjára várták, ahol a vállalat marketingkampányának részeként az új ix25 kisterepjáró népszerűsítésében vett volna részt.


A Kínai Nemzetközi Kiállítási Központban azonban több száz kínai rajongó verődött össze azért, hogy láthassa kedvencét, ám a Hyundai által megadott 11:30-as kezdés előtt néhány perccel a vállalat egyik képviselője bejelentette, hogy a bemutató biztonsági okokból elmarad. A bejelentést hatalmas zúgolódás követte, a kínai rajongók kifütyülték a Hyundai képviselőit.


„Ha nem jön el, akkor értelmetlen itt lennem” – kiabálta egy kínai nő, aki Chenként mutatkozott be. „Annyira csalódott vagyok” – mondja a 26 éves Cao, egy másik rajongó a zsúfolásig megtelt W2 teremben. „Ki jönne el ide megnézni a Hyundai autóit, ha ő nem jön el?” A legtöbbjük ugyanis rengeteg pénzt fizettek azért, hogy láthassák kedvenc sztárjukat, a műsort ugyanis a szalon sajtónapján tartották meg, amikor a belépőjegyek jóval borsosabb áron kaphatóak, mint a szalon későbbi, nyilvános napjaira.


Egy magát megnevezni nem kívánó Hyundai tisztviselő elmondta, hogy a pekingi közbiztonsági hivatal utasította a vállalatot arra, hogy törölje a bemutatót, amelynek oka a biztonsági kockázat a túl sok látogató miatt. „Már rengeteg autószalonon részt vettem az elmúlt tíz év során, de ez az első olyan alkalom, hogy arra utasítottak minket, hogy biztonsági okokból töröljük a programunkat” – mondja a tisztviselő.


Miután a tömeg eloszlott, a Hyundai számára 2:00 óra körül megadták az engedélyt, hogy megtartsák a műsort, így Kim akkor három percre megjelenhetett a színpadon. Kim egyébként több mint 30 koreai céggel áll szerződéses kapcsolatban, köztük a Samsunggal és a Coca-Colával is.  

A Hyundai idén 1,13 millió autót kíván értékesíteni Kínában, amely 10 százalékkal haladja meg a tavaly elért eredményét.


Forrás: globalpost.combusinessweek.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei