A Hyundai idén is részt vesz a Global Rallycross Világbajnokságon


A Hyundai és a Rhys Millen Racing (RMR) megújult csapattal idén is részt vesz a 2014-es Global Rallycross Világbajnokság (GRC) futamain.

A Hyundai és az RMR csapata 2014-ben is egy Veloster Turbo raliautóval vág neki Észak-Amerika saras és aszfaltozott versenypályáinak. Az új csapat két autója közül az egyikben a Pikes Peak bajnokaként és veterán versenyzőként Rhys Millen ül majd, míg a második Veloster versenyautóban Új-Zéland ralibajnoka, Emma Gilmour foglal helyet.  


„Alig várjuk, hogy az új csapattal és a frissen tuningolt Veloster Turbo versenyautókkal elinduljon a 2014-es Global Rallycross Világbajnokság” – mondta Steve Shannon, a Hyundai Motor America marketing alelnöke. „A Global Rallycross versenysorozata tökéletesen illik a kompakt, élvezetesen vezethető Veloster számára és biztos vagyok benne, hogy Ryhs és Emma a szezon minden versenyén a legtöbbet fogják kihozni az RMR Velosterekből. Büszkék vagyunk arra, hogy két olyan versenyzőnk lehet, akiket pontosság és következetesség jellemez és különösen izgatottak vagyunk, hogy a Global Rallycross mezőnyének első női pilótájaként Emmának megadhatjuk a lehetőséget.”


Az egyedileg kialakított háromajtós formavilággal rendelkező Hyundai Veloster Turbo modellt egy gazdaságos közvetlen befecskendezéses alumínium erőforrás mozgatja. A Turbo változat szériakivitele 63 lóerővel többre képes, mint szívóbenzines társa, amely így 201 lóerőt termel az 1,6 literes motorból. A versenyre felkészített RMR Veloster Rallycross változat négyhengeres, intercoolerrel felszerelt turbómotorját több mint 600 lóerősre erősítették azért, hogy kanyarokban is kirobbanó energiával gyorsulhasson.    


„A Global Rallycross széria még több ígéretet rejt a Hyundai RMR csapat számára idén azzal, hogy lehetőségünk van felhasználni az elmúlt években megszerzett értékes versenyzési és technikai tapasztalatainkat” – mondja Millen. „Az RMR Velosterek tökéletesek a GRC szériára, hiszen ezzel bepillantást engednek a rajongók számára, hogy egy megfizethető, élvezetesen vezethető autó versenypotenciálját hogyan lehet teljes egészében kihasználni egy akciódús ralikrossz versenysorozatban. Sőt, különösen büszke vagyok arra, hogy Emmát csapatagomként köszönthetem, hiszen Új-Zéland legjobb raliversenyzőit maga mögé utasítva állandó remek teljesítménye minden bizonnyal hatni fog a sorozat minden eseményére.”


„Nem érhetett volna nagyobb megtiszteltetés annál, minthogy a 2014-es szezonban a Hyundai/RMR GRC csapatához csatlakozhatom” – mondja Emma Gilmour új-zélandi pilóta. „Rhys világszerte precíz és állandó képességeiről ismert és az én sikeres rali tapasztalatom tökéletesen illeszkedik az RMR csapat törekvéseihez. Igazi megtiszteltetés, hogy a GRC sorozat első női pilótája lehetek és biztos vagyok abban, hogy teljesítményem a jövőben több lehetőséget nyit meg számos remek női raliversenyző számára.”  


A 2014-es Global Rallycross Bajnokság tíz versenyből áll, amelyek között az ESPN Summer X-Games is megtalálható lesz. Az X-Games lesz az első olyan nyilvános verseny idén, amelyen az Egyesült Államok versenyrajongói is részt vehetnek. Minden GRC versenyen éles kanyarok és nagy ugratók sorozata kapott helyet, ahol az autók repülhetnek, amelyeket a lelátókon ülő közönség folyamatosan megfigyelhet. A 2014-es GRC szezon a május 17-én, a Karib-szigeteken, Barbadoson megrendezendő BBC Top Gear Fesztivállal veszi kezdetét, ahol a rajongók a versenyistállókban közelebbről is megismerkedhetnek a versenyzőkkel és a szerelőkkel egyaránt. Az RMR rajongói az RMR ralikrossz autók mellett szemügyre vehetik a Velosterek szériaváltozatait is.


Forrás: hyundainews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei