A Közel-Keletre is megérkezett az új Hyundai Genesis


A Hyundai Motor nemrég bemutatta a vadonatúj Genesis modelljét a közel-keleti és afrikai régióban, ahol prémium modellként új mércét állít fel kategóriájában.

A vadonatúj Genesis az első olyan Hyundai modell, amely elsőként viseli magán a Folyékony Szobrászat 2.0 formai koncepcióját, miközben jelentős mértékben fejlődött az autó vezethetősége és olyan vadonatúj technológiákat vonultat fel, mint a Head-Up kijelző, automatikus csomagtér-nyitás, vagy az önálló vészfékrendszer.   


Amikor az autó 2013 végén megjelent a koreai piacon, a vadonatúj Genesis modellből már az első napon 3 500 darabra érkezett előrendelés, jelezve ezzel a Hyundai legújabb modellje iránti fokozott izgalmat. A prémium limuzin várhatóan a közel-keleti és afrikai régióban is hasonlóan népszerű lesz, hiszen az amerikai után ez a terület a modell legnagyobb piaca. A Dubai ötcsillagos Marriott Marquis szállodában megrendezett ünnepség keretében bemutatott vadonatúj Genesis a Hyundai kategóriavezető Prémium Plus ügyféltámogatási programjával is rendelkezik.   


„A vadonatúj Genesis a legjobb prémiummodellekkel verseng majd a Közel-Keleten és Afrikában, mi pedig biztosak vagyunk benne, hogy modellünk formavilágával és képességeivel új mércét állít fel a szektorban” – mondta Tom Lee, a Hyundai Afrika és Közel-Kelet Regionális Központjának alelnöke. „A vadonatúj Genesis a Hyundai legfejlettebb technológiájával rendelkezik, amelyek könyörtelen teljesítményteszteken és minőségellenőrzésen estek át.”


„Várakozásaink szerint a vadonatúj Genesis a prémium limuzin osztály legerősebb kihívónak bizonyul majd az Egyesült Arab Emirátusokban” – mondta Khaled Issa, a JUMA Al Majid Group, a Hyundai Egyesült Arab Emirátusbeli kizárólagos forgalmazójának vezetője. „Biztosak vagyunk benne, hogy ahogyan az ügyfelek megérzik a luxust, teljesítményt, gazdaságosságot és a Hyundai szinonimájának számító megbízhatóságot, rögtön szerelembe esnek majd a Genesis modellel. A vadonatúj Genesis egy a Hyundai által megalkotott remekmű, amely új, az elvárásokon felüli új élményt és értéket ad vásárlóinak. Biztosíthatom az ügyfeleket arról, hogy a vadonatúj Genesis megváltoztatja mindazt, amit eddig a prémium luxusról gondoltak.”


A vadonatúj Genesist a Hyundai „Modern Prémium” értékeinek figyelembevételével fejlesztették, amely az autó minden részletéből sugárzik. Eközben még nagyobb hangsúlyt helyeztek a formai önállóságra, amely három kulcsfontosságú formai elemre épít: folyékony esztétikum, a modern Hyundai kinézet és a prémium érzés.


A vadonatúj Genesis elegáns stílusát máris elismerték, nemrég ugyanis elnyerte a nemzetközileg elismert Red Dot termékdizájn 2014.es díját. A 2009-ben bemutatott eredeti megközelítés továbbfejlesztéseként a természet által inspirált „Folyékony Szobrászat 2.0” a folyékony formák szépségére koncentrál, amely az erőteljeses, organikus és a szobrászat finomságai között egyensúlyoz. A modell külseje ezért a legjobb alaktényezővel rendelkezik a kategóriájában.      


Belül a vadonatúj Genesis ugyancsak stílusos, vegyítve a folyékony vonalakat és a vízszintes elrendezést. A tervezés során a prémium megteremtése volt a kulcsfontosságú tényező, amelynek eredményeként valódi fa és alumínium betétek kerültek az utasok által érintett helyekre.


A riválisoktól élesen elkülönülve a vadonatúj Genesis számos olyan technológiát tartalmaz, amely elsőként kapható a kategóriában. Olyan élvonalbeli kiegészítők érhetőek el, mint a Head-Up kijelző, automatikus csomagtér-nyitás, automata vészfékrendszer, holttérfigyelő rendszer és 360 fokos kamerarendszer. Az új modellhez kétféle sebességszabályozó is rendelhető, a hagyományos tempomat mellett távolságtartásra is képes rendszer is rendelhető.  


Az igen éles versenyhelyzetben a vadonatúj Genesisben minden olyan felszereltség megtalálható amelyekkel az utasok a legmagasabb szintű kényelmet élvezhetik. A legmagasabb minőségű multimédiás szórakoztató rendszer TFT kijelzős monitorjai otthoni képminőséget teremtenek az autóban, miközben a kategória legnagyobb, 9,2 colos központi kijelzőjén prémium navigációs rendszer jeleníthető meg. A világon elsőként az új Genesisben kapott helyet egy utastéri széndioxid szenzor is, amely automatikusan működésbe hozza a ventilátort, hogy ezzel csökkentse az esetleges rosszullétet.  


A vadonatúj Genesis teljesen új padlólemezre épült, egyetlen elemet sem örökölt elődjétől. Ez az alap a korábbinál még több fejlett nagy szilárdságú acéllemezt tartalmaz, amelynek eredményeként az autó jóval merevebbé és szilárdabbá vált. A vadonatúj Genesis a legerősebb szerkezetű modell a kategóriájában, így biztosítva a zökkenőmentes utazást és a legbiztonságosabbá téve az autót.  


A közel-keleti és afrikai vásárlók két lenyűgöző erőforrás közül választhatnak. Egyikük a díjnyertes 5,0 literes Tau GDI, a másik egy 3,8 literes Lambda GDI, amelyek tervezésekor az alacsony fordulaton leadott nagy nyomaték, az érzékenység és a gazdaságosság állt a középpontban és mindkettőhöz nyolcfokozatú automatikus sebességváltót kapcsoltak. Az új Genesis összesen ötféle kivitelben érhető el a térségben: 3.8L Premium, 3.8L Prestige, 3.8L Platinum, 3.8L Royal és a 5.0L Royal, az árak pedig nagyjából 40 ezer dollártól indulnak,  míg a Royal változat ára 56 ezer dollár lesz.


A modell vásárlóinak stressz mentes életét a Hyundai Prémium Plus ügyféltámogatási programja biztosítja, amely alapáron jár az összes változathoz. A program garantált visszavásárlási értéket, költségmentes szervizelést és 24 órás országúti segélyszolgálatot is magában foglal, amelynek a régió legátfogóbb programjával még nagyobb nyugalmat biztosít a Genesis vásárlóinak.

Forrás: dubaiprnetwork.comdrivearabia.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei