Több változatban készül majd a Hyundai új haszonjárműve


Néhány hónapja kezdte meg a Hyundai új kisteherautójának országúti tesztelését, amelynek több kiviteléről is sikerült fotókat készíteni, de feltárult az új modell utastere is.

Januárban láttak napvilágot az első fotók a Hyundai vadonatúj fejlesztésű kishaszon-gépjárművéről, amellyel a koreai gyártó a Mercedes-Benz Sprinter, Iveco Daily és a Volkswagen Crafter modelleknek kíván ellenfelet állítani.


Most egy újabb fotósorozaton sikerült megörökíteni a készülő új modellt, amelyeken nemcsak az eddig látott dobozos kivitel elmaszkírozott változata, de egy platós kivitel is felbukkant. Ez utóbbi alapján kijelenthető, hogy az új autó padlólemeze rugalmas ahhoz, hogy a végső változat különböző zárt és nyitott kivitelekben is kapható legyen, így egyértelmű, hogy a Hyundai komolyan készül a haszonjármű-piac meghódítására.


A külső mellett sikerült lefotózni az új modell műszerfalát is, amely funkcionalitása mellett a Hyundai prémium törekvéseit is magában hordozza. Ezt hangsúlyozva a műszerpult közepét egy hatalmas LCD képernyő tölti ki, amely a navigáció mellett multimédia rendszerként is képes lesz üzemelni. Emellett ESP, elektronikus klímaberendezés, a Santa Fe modellére hasonlító multifunkciós kormánykerék, Bluetooth, ISG start-stop rendszer, tolatóradar is része lesz az új haszonjármű felszereltségének.


A prémiumérzetet tovább emeli a minőségi anyagok használata: alumínium betéteket kapott a kormánykerék, a műszerek, a szellőzők karimája mellett a középkonzol egy része is. Persze minden bizonnyal ez a változat lesz a csúcskivitel, az alapmodell várhatóan kevésbé díszes megjelenést kap majd.    


Az továbbra is kérdéses, milyen motor lapul az új kisteherautó elejében, a fotókon szereplő autó azonban hatfokozatú manuális váltóművel rendelkezik. Amennyiben a Hyundai a meglévő erőforrásai közül válogat, úgy a kínálat része lehet majd a Hyundai 2,2 literes CRDi motorja, amelyet a mérnökök nyilván a nagyobb terheléshez igazítanak.


Azt sem lehet még pontosan megmondani, melyik üzemből kerülnek majd ki a haszongépjármű végleges változatai. Egyes hírek szerint könnyen lehet, hogy a nemrég felfejlesztett törökországi gyárban 2015-től készülhet majd a Hyundai új modellje.  

A Hyundai új haszonjárművéről készült összes kémfotó itt megtekinthető.

Forrás: autoalgerie.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei