Idén három formatervezési díjat is kapott a Hyundai


A Német Formatervezési Tanács által második alkalommal odaítélt Autóipari Márka Verseny három újabb díjjal jutalmazta meg a Hyundai márkát.

Ezek közül az új generációs i30 modell a „Legjobb beltér” és „Legjobb formaterv” kategóriájában győzedelmeskedet, amíg a „Legjobb koncepció” kategóriáját a Hyundai i-oniq tanulmányautó nyerte meg. Mindkét modellt a Hyundai Motor németországi Rüsselsheimben található európai fejlesztőközpontjában tervezték.


Az új Hyundai i30 két győzelme újabb bizonyítéka a márka azon elkötelezettségének, amelynek révén az európai vásárlók számára tökéletesen megfelelő járművek születhetnek. Az autó külső formajegyei a Hyundai folyékony szobrászatának stílusjegyeit használja fel, amelynek vonalai még álló helyzetben is állandó mozgásban vannak, miközben a forma arányai dinamizmust sugároznak. Az i30 belső kiképzése egyértelműen továbblépés az eredeti i30-hoz képest, a még fejlettebb minőségi anyagok használata mellett mozgalmas vonalvezetésével illeszkedik a külső formatervhez.


A Hyundai i-oniq tanulmányautót a 2012-es Genfi Autószalonon ismerhette meg a nagyvilág, ahol a márka jövőbeli formavilágát és technológiáját hivatott koncepció bemutatkozott. A HED-8 kódnevén is emlegetett i-oniq lágy vonalvezetésével harmonizáló izmos felépítése prémium minőséget közvetít, amely belső kialakításában összhangba kerül a vezető-orientált elrendezés és a magas színvonalú utaskomfort.  


„A Német Formatervezési Tanács elismerése a Hyundai márka stílusának utóbbi évekbeli átalakulásának újabb bizonyítéka.” – mondta Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnöke és operatív igazgatója. „A folyékony szobrászat által meghatározott irányvonal érzelmileg is hatással van termékeink megítélésére, amely mellett a racionális formajegyek megtartása sikerességünk kulcsa. Az új generációs i30 modell erre a legjobb példa, mivel a regionális termékpolitikánk részeként az új változat kifejezetten az európai vásárlók igényei és elvárásai alapján készült.”

A tavalyi versenyen szintén egy kifejezetten az európai igényekre szabott Hyundai modell, az i40 kombija nyerte a „Legjobb Külső Formaterv” díját.

Az Autóipari Márka Verseny győzteseit egy független szakértőkből álló zsűri választja ki, amelyben autóipari formatervezők, újságírók, akadémikusok és vezetők vesznek részt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei