Kína miniszterelnök-helyettese támogatja a Hyundai Motort


Wang Qishan, kínai miniszterelnök-helyettes támogatást ígért a Hyundai Motor részére, amikor nemrég Dél-Koreában találkozott a vállalatcsoport elnökével, Mong-koo Chunggal.

A kínai vezető a a Yeosu Expo Hyundai pavilonjának megtekintésekor találkozott az elnökkel. „Idén 20 éve, hogy Kína és Dél-Korea diplomáciai kapcsolatban állnak egymással. A Hyundai Motor Group hatalmas kapcsolati szerepet tölt be a két nép között, mely alapján konstruktív kapcsolat alakulhat ki közöttünk.” – mondta Wang. „A kínai kormányzat pedig a jövőben is aktívan támogatja a Hyundait céljai elérésében.”

A Hyundai képviselői elmondták, hogy a kínai miniszterelnök-helyettes értékelte azt a sikert, ahogyan a Hyundai és más koreai vállalatok beilleszkedtek a kínai gazdaságba, tovább erősítve a két nemzet együttműködését.

Erre válaszul Chung elnök elmondta, hogy „céljainkat nem valósíthattuk volna meg az elmúlt 10 év során a kínai kormányzat támogatása nélkül.” Az elnök hozzátette, hogy a Hyundai a továbbiakban is erősíteni kívánja a Kínával meglévő kapcsolatát az eredmények növelése érdekében.

A megbeszélés után a Hyundai Motor elnöke és a miniszterelnök. helyettes az Expo szervezőbizottságának vezetőjével ebédeltek.

Forrás: koreaherald.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei