Ilyen lehetne – az i20 szedán


Korábban már beszámoltam egy grafikusról, akinek honlapján még meg nem született, születendő, vagy éppen csak kitalált járművek fotói találhatóak. Most újabb Hyundai modell került fel a honlapra, amely talán túllép a képzelet határain a jövőben.

A Hyundai i20 a Hyundai igazi sikertörténete Indiában, ahol havonta 1500-2000 darab ilyen modell kerül a hazai utakra. Ez a hatalmas kereslet (és persze a munkások sztrájkja) késztette a vezetőséget arra, hogy az Európába szánt i20 modell gyártását a török üzembe „száműzze”, a helyi termelés így kizárólag az indiai kereslet kielégítésére fordítható.


Ugyanez a helyzet a Verna esetében, mely friss, folyékony szobrászat vezérelte formatervével, rengetegféle kivitelével minden igényt képes kielégíteni.

A grafikus ezt a két modellt elegyítette legújabb munkájában, melynek során a Verna karosszériájára az új i20 frontrészét illesztette. Habár ez a modell ebben a formában talán soha nem mutatkozik majd be, ám az könnyen elképzelhető, hogy egy hasonló modell fejlesztését már meg is kezdték Indiában. Április elején számoltam be arról ugyanis, hogy az új i20 alapjaira egy olcsó lépcsőshátú kisautót is terveznek, mely leválthatja az Indiában még mindig forgalmazott régi Accent modellt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei