Ismét sztrájkolnak a Hyundai dolgozói



Komoly veszélybe került a Hyundai csoport negyedéves eredményessége, miután a Hyundai és a Kia szakszervezetei bejelentették, hogy ezen a héten a magasabb bérek és jobb munkakörülmények elérése érdekében ismételten sztrájkba lépnek.

A Hyundai és a Kia szakszervezetei erről kedden adtak ki közleményt, mely szerint a Hyundai szakszervezete már szerdán megkezdi a részleges munkabeszüntetést, míg a Kia péntekre tervezi saját akcióját.  


A tervezett szakszervezeti akciók súlyosan érinthetik a Hyundai csoport bevételeit, hiszen az ötödik legnagyobb autógyártóként nyilvántartott gyáróriás a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére erőteljes keresletnek örvend, melyen keresztül enyhe nyereségességre is szert tehet.

A szakszervezetek a júliusi akciók eredménytelensége miatt döntöttek az ismételt munkabeszüntetés mellett. Akkor a vállalat 14080 autója nem készült el, melynek során a két vállalatnál összesen mintegy 239 millió dollár kár keletkezett.


Elemzők szerint a további sztrájkok komoly értékesítési veszteségekhez vezethetnek, hiszen a korábban tapasztalt erős kereslet hatására a felhalmozott készletek minimálisra csökkentek.

Oh-il Kwon, a szakszervezetek szóvivője a keddi ülést követően elmondta, hogy a munkások napi 4-8 órás sztrájkra készülnek a hónap hat napján – augusztus 8. és 10. között, 13-án, 14-én és 17-én, míg a Kia egy nyolcórás munkabeszüntetést tervez augusztus 10-ére, valamint augusztus 13-tól a munkások nem hajlandóak túlórában dolgozni.


„Habár a vállalat a későbbiekben túlórákban képes lehet ledolgozni mostani elmaradását, előfordulhat, hogy megegyezés híján a szakszervezeti akciók is hosszú időre elhúzódhatnak.” – mondja Sung-moon Suh, a Korea Investment & Securities elemzője. „Az elhúzódó szakszervezeti akciók a harmadik negyedév eredményeire nagy hatással lehetnek.” – tette hozzá.

A Hyundai Motor közleményében kijelentette, sajnálatos, hogy a szakszervezetek megszakítva a tárgyalásokat, a sztrájk mellett döntöttek éppen akkor, amikor a kiszámíthatatlan gazdasági környezet miatt a vállalatnak a szakszervezettel közösen kellene stabilizálni a helyzetüket.

Forrás: wsj.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei