2013-tól érkeznek a Hyundai elektromos autói


A Hyundai Motor már 2010-től a koreai kormányzat rendelkezésére bocsátotta az i10 modellre épülő BlueOn elektromos kisautót, amelyet a következő években több új modell is követ majd.

Az elektromos járművek piacra vezetése a világ jelenlegi ötödik legnagyobb autógyártója stratégiájának része, amelynek során különböző kategóriákban kívánják képviseltetni magukat elektromos járműveikkel. Erről a Hyundai üzemanyagcellás járműveiért felelős csapat vezetője, Kiho Yoo beszélt a Dow Jones Newswirenek.


Az elektromos járművek sorát a Hyundai leányvállalata, a Kia Motors indítja, mely a tavaly bemutatott Ray miniegyterű alapjain mutatja be hálózatról tölthető elektromos modelljét, amelynek értékesítése 2013-tól veszi kezdetét. Ugyanebben az évben tervezi a Renault-Samsung új SM3 ZE modelljének piacra dobását.  A Kia harmadik teljesen elektromos modellje várhatóan a Soulra épül majd, ennek bemutatójára várhatóan 2014-ben kerül majd sor.

Ugyanebben az évben a Hyundai a BlueOn mellé bevezeti a középkategóriás Elantra elektromos változatát is, amelyet korábban már az idei Detroiti Autószalonon megmutattak az érdeklődőknek. A BMW ebben az évben tervezi beindítani az i3 sorozatgyártását is.


Mr Yoo szerint a Hyundainak az a stratégiája, hogy teljesen elektromos modelljeit elsősorban a hazai piacon értékesíti majd, míg az exportpiacokon, így Európában és Amerikában inkább az üzemanyagcellás konstrukcióra koncentrálnak, mivel ott addigra kiépül az ezt ellátni képes infrastrukturális rendszer.   

Ettől függetlenül Chi-kyo Chung, a Koreai Elektromos Vállalat vezetője elmondta, hogy Dél-Korea még mindig kihívásokkal küzd az elektromos autók ellátására szolgáló infrastruktúra ügyében, habár a töltőállomások száma a jelenlegi 540-ről az év végére 3140-re növekszik.


A jövőbeli elektromos járművek elterjedésének ösztönzésére a dél-koreai Környezetvédelmi Minisztérium jelentős összeggel támogatja az ilyen járművek vásárlóit. A Pénzügyminisztérium jelenleg a költségvetési megszorítások miatt nem támogatja a koncepciót hasonló eszközökkel, habár a kormányzat folyamatos egyeztetéseket folytat az ügyben.

A Hyundai BlueOn modelljét az értesülések szerint nem kívánják kiskereskedelmi fogalomban értékesíteni a jövőben, a kormányzat részére történő használati lehetősége elsősorban tesztcélokat szolgált.

Forrás: foxbusiness.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei