A Hyundai tandíjjal támogatja a koreai diákokat


A Hyundai Motor Group elnöke által alapított és nevét viselő Chung Mong-koo alapítvány bejelentése szerint várja azon hátrányos helyzetű diákok jelentkezését, akik alacsony jövedelemmel rendelkező családból származnak.  

Az ösztöndíjprogram része az alapítvány ötéves tervének, amelyet tehetséges, ám hátrányos helyzetű gyerekek számára fejlesztettek ki. A Hyundai Motor Group vezetője tavaly 440 millió dollárt adományozott az alapítvány részére.   

A Hyundai képviselője elmondta, hogy az alapítvány a kölcsöneik után jelenleg igen magas kamatot fizető diákok számára ezen hitelt 3,5 százalékos, kamatozású, kedvező hitelekké alakítják át.

Azok számára, akik nem elég hitelképesek, a Hyundai 6 százalékos kamatozású kölcsönt tud nyújtani, amelyet 10 év alatt kell visszafizetni, amelyből az első öt év türelmi időnek számít.  

A 20 év feletti jelentkezők számára a programban való részvételhez sem iskolai ajánlás, sem szülői garanciavállalás nem szükséges. A Hyundai képviselője szerint kb. 13 ezer diák számára tudnak megfelelő anyagi körülményeket teremteni a program által.

Az alapítvány még idén további 1250, művészi, illetve tudományos területen kiemelkedő olyan diák számára kínál ösztöndíjprogramokat, akik autóbalesetben vesztették el családtagjukat, az elsüllyedt Chenoan hadihajó árvái, vagy egyik szülője rendőrként halt meg.   

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei