Ideiglenes megállapodás született a szakszervezetekkel


Úgy tűnik, hatásos volt a Hyundai dél-koreai szakszervezeteinek júliusi és augusztusi akciói, amelyek hatására most végre megállapodás születhet.

Az elmúlt négy év első sztrájkja jelentősen visszavetette a koreai autógyártó termelését, amely így 1,4 milliárd dolláros kárt szenvedett el. Ezzel a mostani munkabeszüntetés a vállalat történetének második legköltségesebb munkabeszüntetése volt.

Ám most a Hyundai bejelentette, hogy ideiglenes megállapodást kötött a szakszervezeti vezetőkkel, így a sztrájk befejeződött, a vállalat visszatért a normál működéshez.

A Reuters szerint a május óta tárgyaló felek 5,4 százalékos alapbéremelésben egyeztek meg, amelyet kiegészít egy egyszeri, öthónapnyi bérnek megfelelő kifizetés, valamint 8500 dollárnak megfelelő bónusz is, amely minden dolgozót megillet.  


A Hyundai beleegyezett a munkarend megváltoztatásába is, így a mostani két 10 órás műszakot két 8 és 9 órás műszak váltja, valamint 2013. márciusától megszüntetik az éjszakai műszakot is.

Azonban a végleges megállapodást még nem írták alá, mivel azt a szakszervezet tagjainak szeptember 3-án még jóvá kell hagyniuk.  

„Az elmúlt évben megtettünk minden tőlünk telhetőt a legjobb bérek elérése érdekében.” – mondta Oh-il Kwon, a Hyundai szóvivője, hozzátéve: „Meg kell még azonban várni, hogy a szakszervezet tagjai is rábólintsanak a megállapodásra.”  

A Hyundai bejelentése szerint továbbii 264 millió dollárt fektet gyártóüzemeibe annak érdekében, hogy be tudja hozni a sztrájk miatt elmaradt termelést, amely mostanáig 77 ezer autót tett ki.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei