Íme az új i30 kupé!


Miután a Kia néhány napja bemutatta a cee’d háromajtós pro_cee’d változatát, a Hyundai szintén leleplezte az i30 háromajtós változatát.

A Hyundai közleményében kihangsúlyozta, hogy a háromajtós változatot „Európában tervezték, fejlesztették és gyártják az európai vásárlók igényei szerint”, így várhatóan ez a változat kizárólag az öreg kontinensen lesz elérhető.


A Kia pro_cee’dhez hasonlóan az i30 kupéváltozata is eltér a modellsorozat ötajtós változataitól: az új modellt az A oszloptól hátrafelé lejtő tetővonala, a vastagabbra formált hátsó oldalívek, az új hátsó ajtó és az átdolgozott hátsó lökhárító markánsan megkülönbözteti a kupét a többi i30 kiviteltől.  


A Hyundai tervezői a jármű első kiképzését is sportosabbra igazították, így az átformált lökhárítókban újak a fekete betétes ködlámpafészkek más típusú LED menetfényekkel, illetve szintén fekete betétet kapott a Hyundai jellegzetes hatszögletű hűtőmaszkja is.  


A háromajtós i30 (a Kiához hasonlóan) ugyanazokkal az erőforrásokkal lesz kapható, mint a modellsorozat többi tagja. Így az i30 kupé is megkapja azokat az 1,4 és 1,6 literes benzines és dízelmotorokat, amelyek 90 és 128 lóerő közötti teljesítményre képesek, amelyekhez hatfokozatú manuális és automata váltók kapcsolódhatnak. A Hyundai szerint a legerősebb, 128 lóerős dízelmotorral szerelt i30 kupé a kategória legjobb, 97 g/km-es széndioxid kibocsátással büszkélkedhet.



„Az új generációs i30 háromajtós változata kizárólag Európa számára készült azzal a céllal, hogy tovább erősítse a Hyundai jelenlétét a kategóriában, ahol a legnagyobb sikereket értük el az i30 2007-es megjelenését követően.” – mondta Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe elnök-helyettese és ügyvezető igazgatója. „Ugyanilyen fontos, hogy az új változat sportos megjelenése – amely a folyékony szobrászat egy friss megközelítése – nagyobb márkaelismertséget és még jobb fogyasztói megítélést is generálhat a márka számára Európában.”

Az új kupéváltozat a szeptember végén megnyíló Párizsi Autószalonon tartja világpremierjét, értékesítése pedig 2013. elején veszi kezdetét.

Forrás: carscoop.blogspot.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei