Érkezik a dízelmotoros Sonata


A koreai Hyundai az elmúlt időszakban jobbnál jobb modelleket vezetett be az indiai piacra. Legutóbb bevezetett Sonata modelljük az elmúlt hónapokban lekörözte a Honda Accordot, ám a Hyundai elsősorban a Skoda Superb és a Volkswagen Passat babérjaira törne.

Ehhez azonban a remek benzines motorok mellett szükség van dízelmotorra is, hiszen a két fő vetélytárs is rendelkezik ilyen egységekkel. És habár a Sonata bemutatójakor egyértelműen tagadták egy ilyen dízelverzió lehetőségét úgy tűnik, a Hyundai vezetősége enged a vásárlók nyomásának és – egyes források szerint – még az év vége előtt bevezethetik a Sonata dízelmotoros változatát.

Ennek megfelelően megbízható hírforrások szerint már meg is kezdték a Sonata CRDi verziójának tesztelését a Hyundai Chennaiban található üzemében, sőt, néhányan már láttak is a városban CRDi emblémával felszerelt Sonata modelleket.  


Nem lesz nehéz találni egy megfelelő dízelmotort a Sonatához, hiszen a Hyundai anyavállalatának összes dízelmotorját importálják Indiába. Az azonban kérdéses, vajon ezen kínálatból mely motor kerülhet a Sonata motorterébe. Néhány helyi piacon már létezik dízelmotoros Sonata, melyet a cég 2,2 literes, 197 lóerős és 436 Nm-es CRDi egysége hajt. Ez a motor harmadik generációs Bosch common rail befecskendezést használ, emellett a részecskeszűrőnek köszönhetően megfelel az Euro 5 besorolásnak is.  

A Hyundai várhatóan a dízel Sonatát is hatfokozatú manuális és automata váltóművel hozza forgalomba, mely emellett alapáron kínálja a napfénytetőt és egy új, érintőképernyős audioberendezést. Emellett később egy olcsóbb változatot is meg kívánnak jelentetni, mely ideális lehet a flottavásárlók számára.

Az Elantra és a Sonata dízelmotoros változataival a vállalat a felsőbb kategóriákban is könnyen megismételheti azt a sikert, amit már a kisebb és olcsóbb autók piacán az elmúlt években elért.  

Forrás: networkedblogs.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei