Újabb elismerést kapott a Hyundai



Az angol Which? magazin évente odaítélt „Legjobb Autógyártó” elismerését idén a Hyundai márka érdemelte ki, amellyel maga mögé utasított olyan nagy márkákat, mint a BMW, a Mazda, a Skoda és a Toyota.

A Which? magazin rendelkezik Anglia legnagyobb vásárlói közösségével, amelynek taglétszáma meghaladja a 650 ezer főt, ezenfelül teljesen független szervezet, amely azért dolgozik, hogy a vásárlók számára a legjobb tanácsot adhassák. Szakmai körökben a Which? díját a legjobbak legjobbjaként emlegetik.


A Hyundai tulajdonsok a magazin felmérése során 84 százalékot adtak a megbízhatóságra, míg szintén 84 százalékot az vásárlói elégedettségre. Ezen felül a Which? értékelte a koreai márka versenyképes árképzését, valamint az öt évre kiterjedő garanciacsomagját, míg az elvégzett tesztek alapján két modell – az i20 és i30 – a „Legjobb Vétel” díját is elnyerte.    

„A Which? díjának elnyeréséhez nemcsak kiváló termékek és szolgáltatások szükségesek, hanem ezen felül a termékeknek rendkívüli értéket és nagyszerű vásárlói élményt kell nyújtania. Ez a mostani gazdasági helyzetben elengedhetetlenül fontos.” – mondta Peter Vicary-Smith, a Which? magazin igazgatója. „Azon túl, hogy a Hyundai modelljei szépen szerepeltek az elmúlt 12 hónap során, a koreai márka kitűnt remek ár-érték arányával és kiváló garanciális feltételeivel.” – tette hozzá.


„Nagyon örülünk annak, hogy a magazin nekünk ítélte a ’Legjobb Autógyártó’ kitüntető címaet.” – mondta Tony Whitehorn, a Hyundai ügyvezető igazgatója. „”Igyekszünk minőségi, megbízható és jól felszerelt autóinkkal a legtöbbet kínálni vásárlóink számára, emellett minden modellünkhöz felár nélkül kínált átruházható, kilométer-megkötés nélküli öt éves garanciacsomagunk biztosíték vásárlóink teljes nyugalma érdekében.”

Forrás: offalyexpress.ie

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei