PÁRIZS 2012: Gyártásra érett az üzemanyagcellás ix35



A Hyundai Motor Company a Párizsi Autószalonon bejelentette, hogy az ix35 üzemanyagcellás változatát 2012. végétől világelsőként magán- és közhasznú flották részére árusítani kezdi.  

2012. decemberétől a Hyundai megkezdi ugyanis az ix35 Fuel Cell sorozatgyártását a cég koreai Ulsanban működő gyárában, 2015-ig pedig mintegy ezer ilyen jármű elkészítését tervezik. A Hyundai máris szerződést kötött Dánia ás Svédország városainak önkormányzataival üzemanyagcellás ix35 modellek lízingelésére.


2015-től kezdődően az ix35 Fuel Cell imitált sorozatgyártását tervezik, amelynek keretében mintegy 10 ezer ilyen modell készülne évente.  


„Az ix35 Fuel Cell a Hyundai fejlett mérnöki és fejlesztői színvonalának csúcspontja, és vezető márkaként  egy erőteljes bizonyíték a vállalat környezetbarát mobilitás iránti elkötelezettségének.” – mondta Woong Chul Yang, a Hyundai kutatás-fejlesztés részlegének alelnöke, majd hozzátette: „A károsanyag-kibocsátás nélküli autózás immár nem álom. Az ix35 Fuel Cell modellünk megérkezett és készen áll a kereskedelmi értékesítésre.”  


A szabadalmaztatott technológiára épülő Hyundai ix35 Fuel Cell modell hajtóanyaga a hidrogén. Az üzemanyagcella átalakítja a hidrogént elektromos energiává, amely működtetni képes a motort. A folyamat egyetlen mellékterméke a víz.


A most bemutatott ix35 üzemanyagcellás jármű a Hyundai Blue Drive almárkájának jelképe. A Blue Drive logót a Hyundai legtisztább üzemű járművei viselik, így a Sonata Hybrid, az i20 Blue Drive, illetve a BlueOn, amely a Hyundai elektromos i10 modelljét takarja.


Ahogyan a világ kormányzatai egyre erőteljesebben lépnek fel a károsanyag-kibocsátás megfékezésére, a Hyundai ix35 Fuel Cellhez hasonló károsanyag-mentes közlekedési megoldások egyre nélkülözhetetlenebbé válnak. Az ix35 Fuel Cell illeszkedik mind az Európai Unió G8 országainak 2009-ben meghozott rendelkezéseihez, amely szerint a széndioxid kibocsátás értékét 2050-re 80 százalékkal visszaszorítják, akárcsak a kaliforniai rendeletekhez.  


Az üzemanyagcellás ix35 vezethetősége és teljesítménye hasonló a benzines modellével. Az ix35 Fuel Cell néhány perc alatt feltankolható, miközben 12,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, végsebessége eléri a 160 km/h-t és hatótávja akár 588 km is lehet.  


A Hyundai fejlesztéseit számos, főképpen európai kormányzati döntés is ösztönzi, amelyeknek köszönhetően részletes menetrend jött létre a hidrogénellátó infrastruktúra kialakítására és a hozzá szükséges források megteremtésére. Hidrogénfeltöltő állomások már ma is számos európai országban léteznek, amelyekhez újabbakat terveznek és építenek. A hidrogénfeltöltő állomások hasonló elterjedésére lehet számítani Dél-Koreában és Kaliforniában egyaránt, a Hyundai pedig ezeken a területeken is árusítja majd az ix35 Fuel Cell modellt magán-, illetve közhasznú célokra egyaránt.  


A hidrogén előállításának sokféle lehetséges módja, illetve korlátozott kereslet miatt a hidrogén-meghajtású járművek üzemanyagköltségét egyelőre a piaci viszonyok helyett mesterségesen alakították ki. Jelenleg Európában 100 km megtétele durván 10 euróba kerül. Az 5,6 kg hidrogénnel, 56 euróért teljesen feltöltött ix35 Fuel Cell így 588 km-t képes megtenni újratöltés nélkül.


A Hyundai ix35 Fuel Cell modell jelenleg az Európai Hidrogén Túrán vesz részt, amelyet a H2moves elnevezésű európai demonstrációs program szervezett. Az Európa több városán keresztülhaladó, a hidrogén üzemanyagcellás technológiát demonstrálni hivatott túra az autószalon idejére Párizsban pihenőt tart annak érdekében, hogy a média és a lakosság is kipróbálhassa a Hyundai üzemanyagcellás technológiáját.   

Az ix35 Fuel Cell tesztpéldányai már bizonyították helytállásukat a mindennapokban. Az Európa Parlament 2011-ben tesztcélokra már kiválasztotta az ix35 üzemanyagcellás modelljét, illetve a Hyundai a 2012-es Yeosu Expohoz is ix35 Fuel Cell modelleket biztosított.


Az üzemanyagcellás ix35 a koreai Mabukban található Hyundai fejlesztőközpontjában dolgozó több száz mérnökének 14 évnyi és jó néhány millió eurós kutatásának és fejlesztésének eredménye. A kutatási járművek több, mint 3 millió kilométert tettek meg Európa, Dél-Korea és Amerika valós közúti körülményei között.   


A fejlesztés végeredményeként létrejött jármű a vezető és utasa szempontjából semmilyen különlegességet nem hordoz, csupán a motorzaj hiánya tűnhet fel, amely az ix35 Fuel Cell igen halk elektromos motorjának köszönhető.  


Az új ix35 Fuel Cell megújult külsővel lépett színre, amelynek részeként többek között átalakult az első kiképzés, így első pillantásra megkülönböztethető a korábbi tesztpéldányoktól. A lemezek alatt azonban jóval több a változás, hiszen a modell gazdaságossága és hatótávja 10 százalékkal nőtt az előző generációhoz képest. A belső rendszerek moduláris felépítése lehetővé teszi az ix35 Fuel Cell ugyanazon gyártósoron történő előállítását, ahol a hagyományos modellváltozatok is készülnek.  


Az ix35 Fuel Cell ugyanazt a lítium-polimer technológiával felszerelt akkumulátort használja, ami a sikeres Sonata Hybridet is meghajtja, amely a kinetikus energia visszatáplálása segítségével akkor is töltődik, amikor a vezető fékez, illetve lejtőn lefelé halad. Ezenkívül a modellt start/stop rendszerrel is felszerelték, amely kikapcsolja az üzemanyagcellákat annak érdekében, hogy a jármű energiáját városi üzemben csak a szükséges mértékben használják fel.  


Összefoglalva az új Hyundai ix35 Fuel Cell egyesíti a hagyományos ix35 modell élvezetes vezethetőségét, stílusát a károsanyag-kibocsátás nélküli autózás valóságával.   

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Forrás: cisionwire.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei