Afrikában terjeszkedne tovább a Hyundai



A Hyundai immár négy földrészen rendelkezik autógyárral, ám úgy tűnik, nemsokára Afrikában is kezdetét veheti a vállalat autógyárának építése.

A Hyundai legutóbb tavaly ősszel adta át vadonatúj brazil autógyárát. Akkor azt hangoztatták a koreai gyártó vezetői, hogy a cég globális stratégiai terjeszkedése egyelőre befejeződött. Ennek ellentmond azonban, hogy a hírek szerint előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Hyundai vezetői a marokkói kormánnyal egy esetleges autógyár felépítéséről.

Az Abdelilah Benkirane által vezetett marokkói kormány már egy ideje tárgyalásokat folytat a Hyundai képviselőivel, amely nemrég  immár előrehaladott állapotba jutott az Assabah nevű helyi lap szerint. Ez az információ egy olyan forrástól származik, aki jelen volt a Marrakeshben megrendezett Világ Beruházási Konferencián, ahol a két fél ismét tárgyalóasztalhoz ült.


Marokkóban már jelenleg is több autógyártó telepedett le, köztük a Volkswagen és a Renault, amely utóbbi két gyárában a Dacia modelleket készíti Afrika mellett az európai piac számára is. A marokkói kormányzat adótámogatásokkal segíti az itt letelepedni szándékozó külföldi befektetőket.

A Hyundai Afrika hatalmas piacán jelenleg 12 százalékkal a második helyen áll, míg a Toyota a piac 14,7 százalékát birtokolja. A koreai márka agresszív marketingpolitikájának köszönhetően már öt afrikai államban, Algériában, Angolában, Marokkóban, Egyiptomban és a Dél-afrikai Köztársaságban már megelőzte a rivális Toyotát.

Forrás: nieuws.marokko.nl

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei