Túl az 50 millión



A Hyundai Motor Group bejelentette, hogy a csoporthoz tartozó Hyundai és Kia márkák együttes exportja elérte az 50 milliós darabszámot.

A jelentős mérföldkőre kevesebb, mint 40 évvel azután került sor, hogy a Hyundai az első koreai kisautójából, a Ponyból 1976-ban hat darabot Ecuadorba, míg a Kia Brisa kisteherautójából egy évvel korábban néhány darabot Katarba exportált. 

Az export megkezdése után 1987-ben lépték át az egymilliós határt, majd az ezredfordulóig kellett várni a 10 milliomodik autóra, ám csupán öt évvel később, 2006-ban már 20 millió exportált autót ünnepelhették a dél-koreaiak.


Ezek után a Hyundai minőségi fejlődésének és a modellkínálat szélesítésének köszönhetően még jobban felgyorsult az értékesítés, 2009-ben 30 milliomodik, míg 2011-ben a 40 milliomodik autó hagyta el a dél-koreai kikötőket. Mostanra pedig már az 50 millión is túl vannak, amely képletesen azt is jelenti, hogy minden dél-koreai lakosra jut egy ilyen autó.

Az 1998-ban felvásárolt Kiával együtt a Hyundai Motor Group jelenleg az eladások tekintetében a világ ötödik legnagyobb autógyártója, Ázsiában a Toyota mögött a második, míg saját hazájában még mindig toronymagasan piacvezető.


A Hyundai csoport legnagyobb felvevőpiaca Kína, ahová tavaly 1,33 millió darabot exportáltak. Kínát az Egyesült Államok követi, ahová tavaly 1,26 millió darab Hyundai érkezett.

Az 50 milliós rekordot múlt hét vasárnap érték el, amikor egy, a Hyundai legkeresettebb modelljeiből, a Tucson (ix35), négy- és ötajtós Elantra (i30) és Genesis modellekből álló szállítmány indult el az Egyesült Államokba.

A Hyundai csoport dél-koreai bázisa a világ legnagyobb autógyártó létesítményévé fejlődött, amely mellett a két márka üzemekkel rendelkezik a világ szinte minden táján, többek között Kínában, Európában, Amerikában, Indiában is.

Forrás: koreaherald.com, yonhapnews.co.kr, just-auto.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei