Még az idén frissítést kap az Elantra



A Hyundai még 2013. vége előtt frissíteni fogja legnépszerűbb amerikai modelljét, az Elantrát, amellyel a modell iránti érdeklődést kívánja fenntartani.

Nem sok mindent lehet tudni egyelőre az érkező modellfrissítésről azon túl, hogy még idén bemutatkozik. Azt sem lehet biztosan tudni, hogy a végrehajtott módosítások csak az amerikai gyártású változatokat érintik, avagy a globálisan értékesített modelleket is frissülnek majd. Az Elantra jelenleg kapható változatát több, mint két éve mutatták be világszerte, így könnyen elképzelhető, hogy a ráncfelvarrás az Elantra teljes modellsorozatát érintheti majd.


A jelenlegi Hyundai Elantra generáció a 2010-es Busan Autószalonon tartotta világpremierjét Dél-Koreában. A folyékony szobrászat egyik legkiemelkedőbb darabja kívül-belül hamar feledtette elődje sikertelenségét, amely emellett gazdag felszereltségével is könnyen meghódította a hazai és a világpiacot.


Még ugyanebben az évben bemutatták az autót a Hyundai egyik fő piacán, az Egyesült Államokban, a 2010-es Los Angelesi Autókiállításon. Az autót 1,6-os és 1,8 literes benzinmotorokkal gyártják Dél-Koreában, ám emellett a modell gyártása a nagyobbik benzinmotorral 2011-től Amerikában, míg Kínában és Indiában 2012-től vette kezdetét. Utóbbi piacon a világon egyedüliként 1,6 literes CRDi dízelmotorral is árusítják az Elantrát.    


Az autó hatalmas piaci sikereket ért el, hiszen többek között az Egyesült Államokban és Kanadában is a 2012-es Év Autójává választották, tavaly pedig csak Amerikában 202 034 darab Elantrát gyártott a Hyundai alabamai üzeme. Ezzel együtt tavaly a világ harmadik legnagyobb darabszámban értékesített modellé vált az időközben kétajtós kupéval és (Amerikában legalábbis) ötajtós kompakttal kiegészült kínálat, 829 192 eladott autóval.

Tekintettel arra, hogy a modell idén már harmadik éve a világpiacon van, így a Hyundai várhatóan globális modellfrissítésre készül az Elantrán, amelynek frissített változata 2014-től lesz kapható.

Forrás: indiancarsbikes.invezess.hu

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei