Felgyorsítja török beruházását a Hyundai



A Hyundai felgyorsította török üzemének kapacitásbővítési munkálatait annak érdekében, hogy minél hamarabb tudja piacra vezetni új modelljeit.

A koreai autógyártó törökországi gyártóegységét Európa kisautóközpontjává kívánja fejleszteni, amelynek érdekében még tavaly kezdte meg 400 millió eurós beruházását Izmitben, ennek eredményeként a gyáregység kapacitása duplájára emelkedik.


A Hyundai most azonban bejelentette, hogy felgyorsítja a beruházás folyamatát annak érdekében, hogy minél korábban megkezdhessék az új i10 sorozatgyártását a kibővített üzemben. Az eredeti tervek szerint ugyanis az új kisautó gyártása csak az év végén indult volna, ám az egyre élesedő európai versenyhelyzetben ehelyett már a bemutatás hónapjában, azaz szeptemberben elindulhat a második generációs i10 szériagyártása. Erről Ali Kibar, a Hyundai Assan elnöke tájékoztatta a sajtót nemrég.     


A vállalat ugyanis a beruházás befejező műveleteinél tart, amelynek végén elindulhat az új mini előszériás gyártása. „Az új i10 sorozatgyártásának kezdetét előrehoztuk szeptemberre, vagyis három hónappal az eredetileg tervezettel korábbra. Ez nem szokványos ebben az iparágban.” – mondta Kibar, Az üzemben jelenleg az Accent Era, valamint 2008-tól az i20 Troy (török elnevezések) modellek összeszerelése zajlik, amelyből eddig évente mintegy 100 ezer darab hagyta el a gyár kapuit.


Az új generációs i10 modellből a fejlesztés után csaknem annyit akarnak előállítani évente, mint a gyár beruházás előtti teljes kapacitása volt, azaz évente 90 ezer új kisautó gyártását tervezik. A három- és ötajtós karosszériával is készülő új i10 a bemutatásakor egy háromhengeres egyliteres és egy 1,2 literes négyhengeres benzinmotorral, valamint egy eddig meg nem határozott dízelmotorral készül majd, amelyet később egy 800 köbcentis háromhengeres benzines egység egészíthet ki.  


Korábban a Hyundai Assan ügyvezetője, Umit Karaarslan bejelentette, hogy az új i10 és az i20 modellek mellett az üzemben valószínűleg egy új négyajtós modellt is gyártani fognak majd, amelyből évi 50 ezer darab eladását tervezik. Az új, négy méter körüli hosszúságú, kiskategóriás limuzin várhatóan az új i10 padlólemezére épül majd, amely az i10 és az i20 között helyezkedik majd el a kínálatban.

Forrás: balkans.comhurriyet.com.tr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei