Újabb információk az új i10-ről



A Hyundai már egy ideje Európa mellett India útjain is teszteli az új i10-et, amelynek utóbbi változatairól szivárgott ki néhány részletinformáció.

A 2014-es modellévre teljesen megújuló i10-et Indiában Brilliant néven árusítják majd és elődjével ellentétben nemcsak benzines, hanem dízelmotorokkal is kapható lesz. A teljes átalakulás érinti az autó formavilágát, térkínálatát és felszereltségét is. A jelenlegi i10 kizárólag Indiában készül, ám a következő generációt már nemcsak itt, hanem a Hyundai törökországi gyártóüzemében is elő fogják állítani.  


A legújabb információk szerint az új i10, vagyis a Brilliant modellt az indiai Chennaiban található Hyundai gyárban összesen 18 féle konfigurációban lehet majd megvásárolni, amelyben jobbkormányos és az Indiához tartozó exportpiacok számára balkormányos változatok is megtalálhatóak lesznek.


Az Indiában összeszerelt Brilliant modellek alapváltozata nem kap blokkolásgátlót, légzsákot, azonban rendelhető lesz az 1,2 literes Kappa motor különböző változataival (manuális és automata váltóval, gyári gáztartállyal is), illetve a manuális váltóval párosított várva várt 1,1 literes dízelmotorral is. A felszereltségi lépcsőn felfelé haladva már a következő szinten megjelenik az ABS, még feljebb pedig még a menetstabilizáló elektronika is a felszereltség részét képezheti. 


A Brilliant 1,2 literes benzinmotorral szerelt csúcsfelszereltségű változatai ezeken felül motorleállító ISG stop-start rendszert is kapnak annak érdekében, hogy a fogyasztás csökkentése mellett a zsúfolt indiai városi forgalomban kevésbé szennyezzék a környezetet. A dízelmotoros változatok nem lesznek kaphatóak csúcsfelszereltségű kivitelben azért, hogy vételáruk minél elérhetőbb legyen.


Az exportpiacok számára az alapváltozat az 1,0 literes Kappa erőforrás lesz, ám a magasabb felszereltségekhez már a manuális és automata váltóval ellátott 1,2 literes motort párosítja az indiai gyártó. A felszereltség itt is hasonlóan alakul, mint az indiai modelleknél, ám balkormányos kivitelt dízelmotorral nem készítenek belőle, mivel az exportpiacokon jóval kisebb az érdeklődés irántuk, mint Indiában.


Arról egyelőre nincs információ, hogy az i10 európai változatai milyen felszereltségeket tartalmaznak majd, ám annyi bizonyos, hogy az indiai ellátmánynál jóval gazdagabb alapfelszereltséggel (ABS, ESP, 4, vagy 6 légzsák) gördülnek majd ki a Hyundai Assan gyártóüzemének kapuin a modell első példányai valamikor 2013. szeptemberében.

Forrás: motorbeam.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei