Kínának szánt Hyundai tanulmány Sanghajban



Az előzetes várakozások ellenére a Hyundai nem hozta el Sanghajba új középkategóriás limuzinját, egy előzetes erejéig azonban bepillantást engedett azon modell formavilágába, amely később tovább erősíti a márka pozícióját a világ legnagyobb autópiacán.

A Sanghaji Autókiállításon a Hyundai bemutatta legújabb tanulmányautóját, amely a koreai márka kínai modellpalettáját gazdagítja majd az év második felében Mistra, illetve Mingtu (kínaiul: néven. Emellett a márka standján kiállította a Santa Fe hosszabb tengelytávú Grand Santa Fe prémium terepjáró változatát is. 


A Hyundai Elantra és a Sonata közé pozícionált Mistra fejlesztése során a kínai vásárlók igényeit és elvárásait tartották szem előtt, amely modell a várakozások szerint további lendületet ad a Hyundai márkának a kínai autópiac középkategóriás szegmensében. 


A Hyundai koreai és kínai fejlesztőmérnökeinek közös munkájának eredményeként elkészült, 19 collos kerekeken gördülő Mistra neve Görögország déli régiójában található városkájának nevéből ered, amely a bizánci birodalom romjai miatt nevezetes helyszín. A Mistra elnevezés szépséget, előkelőséget és rejtélyt is jelent, míg a kínai Mingtu kifejezés egyesítést és minőséget fejez ki.


A tanulmány hossza 4 710 mm, magassága 1 470 mm, míg tengelytávja 2 770 mm. Az autó megjelenése a széles hűtőmaszkjával, levegőbeömlőivel és különleges ködlámpáival egyedi benyomást kelt, míg a hosszú motorháztető és a szűkülő oldalablakokkal együtt emelkedő oldalvonalak sportos karaktert kölcsönöznek az autónak. 


Hátul a méretes kétszínű lökhárító tovább fokozza a sportos kisugárzást, míg a ledes hátsó lámpatestek elegánssá teszik a Mistra hátulját. Az autó fő célközönsége a Hyundai szerint a kínai nagyvárosokban élő, 20-as, 30-as éveikben járó fiatal szülők.      


A Hyundai másik sanghaji újdonsága a Grand Santa Fe kínai bemutatkozása. A modell először Amerikában, majd Európában mutatkozott be, kínai bevezetése pedig az év első felében várható. A Santa Fénél 22,5 centiméterrel hosszabb prémium terepjárót háromféle motorral kezdik árusítani: a kétféle benzines közül a kisebbik, 3,0 literes GDi teljesítménye 264 lóerő, míg a 3,3 literes GDi 286 lóerővel rendelkezik. A Hyundai a benzinesek mellett egy 2,2 literes CRDi motorral is kínálja majd, amely 197 lóerős teljesítményre képes.    


A Hyundai viszonylag későn, 2002-ben a Beijing Hyundai Motor (BHMC) megalapításával lépett be a kínai autópiacra, ám ennek ellenére az elmúlt tíz évben a márka rohamléptekkel fejlődve mára az ország egyik vezető autómárkájává nőtte ki magát, amely tempót a média „Hyundai sebesség”-nek keresztelt el. 


„A Hyundai a kínai autópiac gyors fejlődésével párhuzamosan figyelemre méltó eredményeket ért el az elmúlt évtizedben.” – mondta Sung Kee Choi, a BHMC elnöke. „A Mistra és a Grand Santa Fe egy további sikeres korszak kezdetét jelenti, amely modellekkel és a minőségre épített márkainnovációs stratégiánkkal felkészülhetünk a kínai autópiac egyre élesedő versenyhelyzetére.” – tette hozzá.   


A két új modell mellett a Hyundai standján bemutatta környezetbarát modellkínálatát, köztük az ix35 Fuel Cell üzemanyagcellás, valamint a Sonata Hybrid benzin-elektromos hajtású változatát, valamint a a járművekbe építhető Blue Link fedélzeti információs rendszereit. A kiállítási terület egy elkülönített prémium szekciójában pedig kiállításra került az Equus modellfrissített változata mellett a HCD-14 tanulmány is.  

Forrás: cision.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei