Többet ad, mint várnád - Hyundai i10 1,2 Comfort teszt

A Hyundai legapróbb európai modellje a gyáriak szerint egy kategóriával nagyobb autók között is megállná a helyét. Vajon tényleg így van?

Amikor tavaly decemberben Frankfurtban jártam, a sajtótájékoztatóhoz kapcsolódó büféasztal mellett mindössze két modell állt az impozáns offenbachi épületben: egy ix35 Fuel Cell, a márka első sorozatgyártású üzemanyagcellás járműve és egy i10 kisautó. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos az új miniautó a Hyundai számára, amely a „Terméklendület 2017” típusdömping első elemeként mutatkozott be tavaly Frankfurtban.

„Végre egy nekem való autó, ide a kulccsal!” Ezt már feleségem mondta, amikor hazaértem a Hyundai importőrétől kapott tesztautóval. Ettől kezdve pedig közelharc folyt az autó kulcsáért. Pedig előtte el sem tudta volna képzelni, hogy kiszálljon saját, idén 10 éves Getzéből, még az én i30-am se szédítette meg. Bár ezen nem csodálkozom, az új i10 ugyanis valóban fényévekkel jobb autó, mint elődei voltak.  

Már az autó külső megjelenése is megfogja a nézelődőt, legyen az akár hölgy, akár úr. A korábbi dizájn irányvonalnál mintha kissé sarkosabb lenne a formaterv, ám ennek ellenére az még mindig messziről felismerhető. A szokásos hatszögletű hűtőmaszk az i10-nek is jól áll, igaz, az egy kicsit lejjebb, az embléma alá költözött, a fordított L alakot formáló ledes menetfények közé került. A fényszórók és a hátsó lámpatestek itt is mélyen az oldallemezekbe harapnak, formájuk azonban kevésbé gömbölyded, mint a korábbi, nagyobb modelleknél. A Törökországban Európának készülő i10 ablakvonala (az indiai Grand i10-től eltérően) dinamikusan emelkedik, ami egyedül parkoláskor teszi kissé átláthatatlanná az autó hátsó traktusát.   

Feleségem mellett én is örültem az autónak, hiszen végre nem egy agyonextrázott, nyolc számjegyű értékű nagyvadat hoztam el, hanem egy sokkal inkább elérhető, „valóságközeli” modellt tesztelhettem. Azonban ennek ellenére mégsem nevezhető fapadosnak az i10, hiszen az általam kipróbált Comfort kivitelben már alapból elektromosan mozgathatóak a színezett és fűthető külső tükrök és az összes oldalablak, jár a hat légzsák, az ESP, a manuális légkondi, rádió, a magasságban állítható vezetőülés és a guminyomás-jelző (!), a vidám hangulatról pedig a külső színnel harmonizáló színes műszerfal-betétek és ülések gondoskodnak. A prémiumérzést pedig olyan apróságok teremtik meg, mint a határozott dörrenéssel becsukódó ajtók, a hazakísérő fény, a mindkét oldalon megtalálható piperetükrök, vagy éppen már a motor leállításakor felkapcsolódó, erős fényű belső világítás. Akinek még ez is kevés volna, az többféle csomagban akár fűthető kormánykereket, automata légkondicionálót, telefonkihangosítót és tempomatot is vásárolhat az új i10-hez.

Az új i10 nemcsak felszereltségével, de (külső méreteihez képest) belső térkínálatával is nagyobb kategóriákat idéz. Élénken él még bennem az élmény, amikor a tesztautó ősének tekinthető Atos vezetőülésébe ülve magamra csuktam az ajtót és a bordáim között találtam az oldalkönyöklőt. Nos, ez már régen a múlt, az új i10-ben én és a nejem kényelmesen el tudunk egymás mellett helyezkedni, az ajtók belső kialakítása kifelé domborodik, így a térérzet meghaladja az elvárható szintet. Ráadásul a (konkurensektől eltérően) teljesen burkolt ajtókban tároló és pohártartó is helyet kapott, amely szintén nem gyakori ezen, vagy akár még eggyel magasabb szinten sem. A műszerfal kialakítása is a nagyokat idézi, a pult teteje engem az i40-re emlékeztetett. A nagyobbakkal ellentétben itt kör alakúak a nem zárható szellőzőrostélyok, ám ettől eltekintve a műszerezettség példás, hiszen van fordulatszámérő és vízhőfok-jelző, a középkonzolon rádió-CD USB csatlakozással, amely alatt a szokásos klímaközpont kapott helyet, szokatlanul nagy erővel működtethető hőfokszabályzóval és már második fokozaton is hangos ventilátorral.  

A magasságban állítható, elég jól is tartó vezetőülés jó szolgálatot tesz, hiszen a biztonsági övek magassága fix, ami 2014-ben még akkor is hatalmas baklövés, ha a kategória többi képviselője is kispórolja azt. Hiszen az ilyen apró autókat nemcsak olyan langaléták vásárolnák, mint én, de apróbb növésű hölgyek is, akik számára egy baleset során komoly veszélyt jelenthet a rosszul megvezetett öv. Sovány vigasz, hogy ez opcióként a Prémium csomagokban megtalálható, hiszen ehhez 2-300 ezres plusz kiadás és –felszereltség társul. 180 cm körüli sofőr mögött hátul egy hasonló méretekkel megáldott utas az első támla mélyítésének köszönhetően még éppen elfér és fejét sem veri be a tetőkárpitba, széltében azonban egyértelműen csak két utas fér el kényelmesen. Hiába, csodák azért nincsenek. Leghátul pedig még akad hely a nagybevásárlásra is, hiszen a mély csomagtér mérete 252 literes, vagy másképp: három telepakolt óriás "teszkós" szatyor simán befér. Igaz alatta szériában csak defektjavító van, a szükségpótkerék 25 ezer forintos pluszt jelent.

Mindezt a helykínálatot pedig úgy éri el a Hyundai, hogy az autó hossza 3 665 mm, szélessége pedig 1 660 mm. Ezekkel a méretekkel pedig a Hyundai i10 kiváló városi kisautóként fordulékony, könnyen átlátható, kezelhető autó, amellyel öröm a parkolás is. Ehhez passzol a könnyen járó kormány, amely álló helyzetben akár egyetlen ujjal is mozdítható, menet közben azonban kellőképpen felkeményedik ahhoz, hogy határozottan irányítható maradjon az i10. A futómű is jól tűri a városi akadályokat, könnyen átverekszi magát a kátyúkon, finom a rugózása, a menetzaj is kevesebb, mint elvárható.

Apropó, zajok! Nem szabad megfeledkeznünk a remek 1,2 literes (valójában 1,25-ös) Kappa benzinmotorról sem, amely alapjáraton alig hallható, ilyenkor ráadásul semmilyen vibráció nem jelentkezik, csupán az alapáron járó fordulatszámmérő tudatja velünk, hogy a motor már jár. Csendességét menet közben is megőrzi, még akár autópálya tempónál sem kell nagyon felemelnünk hangunkat ahhoz, hogy utastársainkkal szót váltsunk. Mindössze itt hiányzik az egyébként finoman, pontosan járó váltóból a hatodik fokozat. A 87 lóerős egység csupán alapjárat környékén mutat némi lefulladási hajlamot, ám ezen túllendülve szinte azonnal, 1 200 – 1 300 fordulattól terhelhető, alulról is remekül húz, amire a legjobb példa, hogy ötösben, 50-es tempóban mindenféle zokszó nélkül átjutott a pesti felüljárókon. Bámulatos, ahogyan fogyasztása is az, hiszen a teszthét alatt autóúton, a szabályokat betartva 5,0 – 5,1 literre ment le a fogyasztás, míg intenzív gyorsításokkal tarkított autópályás szakaszokon sem emelkedik az étvágy 7 liter fölé. Aki ennél gazdaságosabban akar közlekedni, az választhatja a kisebbik, háromhengeres 69 lóerős egyliterest, amelyet már gyári autógázos kivitelben is gyártanak.   

A bevezetőben feltett kérdésre válaszolva: az új i10 valóban túlteljesíti azokat az elvárásokat, amelyeket a kategória vásárlói támasztanak egy ilyen autóval szemben. A teszthét során egy pillanatig nem jutott eszembe, hogy saját i30-am bármiben is jobb volna, sőt annak kormányzása jóval nehézkesebb, nyúlósabb, mint a tesztautóé volt. Ezek után pedig kíváncsian várhatjuk az eljövendő nagyobb modelleket, hiszen valószínűleg azokat is hasonló elvek szerint fejlesztik, akkor pedig a Hyundai még több borsot törhet nagynevű konkurensei orra alá. Én pedig kezdhetem előszedni a dugipénzem, mert a 11 féle szín között sajnos ott van a feleségem kedvence, a bordó is…

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!