Visszavették a Hyundai korábbi fejlesztési vezetőjét


A Hyundai Motor visszahelyezte pozíciójába fejlesztőközpontjának főnökét, Moon-sik Kwont, miután három hónapja minőségi problémák miatt felmondott.

A Hyundai bejelentése szerint a felvétellel egy időben Suk-geun Oh, a formatervezési közpőnt vezetője lemondott, amely újabb bizonyítéka a Hyundai felső vezetésében történő hirtelen személycseréknek.   

A meglepő fejlemények azért is furcsák, mivel a Hyundai ebben a hónapban egyik kulcsfontosságú modelljének új generációját kívánja piacra vezetni. A napokban hazai piacán debütáló Sonata nemsokára Amerikában és más piacokon is bemutatkozik.   


A Hyundai alapítójának fia, Mong-koo Chung arról is ismertté vált, hogy váratlanul kirúgja vezetőit, majd néhányukat később visszahelyezi pozíciójába. Vezetői stílusa feszültté teszi a menedzsment tagjait, a kritikusok pedig úgy vélik, Chungból hiányzik a vezetői következetesség.    

„Tapasztalata, képzettsége és vezetői készségei alapján Kwont visszahelyeztük pozíciójába, hogy alapjaiban újítsa meg a fejlesztés rendszerét és fejlessze a modellek minőségét” – áll a Hyundai sajtóközleményében.  


Kwon két másik vezetővel együtt még novemberben mondott le azért, mert az autógyártó hírnevét aláásó minőségi problémák felelősségét vállalva próbálták segíteni a Hyundai megítélésének javítását. A korábban a Hyundai két elektronikai leányvállalatát is megjárt Kwon volt Chung egyelten fiának és örökösének magántanára.

A Kwon helyét decembertől betöltő Hae-jin Kim visszakerült a motorfejlesztő részleg vezetői posztjára, miközben a külső dizájnért felelős Byung-seob Lee veszi át Oh feladatkörét és Peter Schreyernek tartozik beszámolási kötelezettséggel.

Forrás: autonews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei