A Hyundai számára létfontosságú a kisterepjáró


A Hyundai európai vezetője szerint a márka nem engedheti meg magának, hogy kimaradjon az egyre növekvő kiskategóriás terepjárók versenyéből.

A Hyundai azon kevés márka közé tartozik, amely egyelőre még nem képviselteti magát a kiskategóriás terepjárók között, ahol többek között a Nissan a Juke-kal, a Peugeot 2008-cal, a Chevrolet a Trax-szel, és a Renault a Capturrel már bebizonyította, hogy van létjogosultsága a kategóriának.  


A Hyundai európai üzletágának vezetője, Allan Rushforth azonban utalt arra, hogy ez hamarosan megváltozhat, és a megjelent kémfotók alapján egyértelműnek látszik, hogy a Hyundai a közeljövőben ebben az irányban fogja bővíteni kínálatát.


„A hobbiterepjáró szegmens rendelkezik az egyik legnagyobb potenciállal, nem véletlen, hogy Genfben bemutattuk az Intradot” – mondta Rushforth.  


Európa a Hyundai számára is egyre fontosabbá válik és a vállalat célja, hogy a világ ezen részén 5 százalékra emelje piaci részesedését. Rushforth szerint egy új kisterepjáró – amely akár ix25 névre is hallgathat – létfontosságú lehet ezen üzleti célok eléréséhez.


„Abszolút, ez egy fontos része lehet a márka fejlődésének azért, hogy elérjük az 5 százalékos részesedést Európában” – mondja. „Jelenleg 3,4 százalékos szinten állunk és tovább kell lépjünk. Ezt pedig organikusan tesszük inkább, mint más módon.”


Rushforth azt is elárulta, a terepjáró szegmensek sok lehetőséget tartogatnak mind a tömegmodellek, mind pedig olyan résmodellek esetében, mint amilyen pl. egy lehetséges Genesis terepjáró lenne. „Ebben a pillanatban Európában legalábbis azon igyekszünk, hogy betömjük az eddigi modellkínálatunkban tátongó réseket. Úgy gondolom, az árrések optimalizálása és a márka pozíciójának fejlesztése a rések kitöltésével válik igazán lehetségessé.”

Forrás: caradvice.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei