GENF 2014: PassoCorto, a kétüléses Hyundai sportautó


A Hyundai európai fejlesztőközpontja a torinói Istituto Europeo di Design (IED) végzős hallgatóival karöltve elkészítette és az idei Genfi Autószalonon bemutatta legújabb látványos tanulmányát.

Az IED végzős hallgatói minden évben valami különlegeset alkotnak, hogy azt a Genfi Autószalonon bemutathassák. Ehhez általában olasz autógyártók segítségét kérik, így születtek olyan tanulmányok, mint az Alfa Romeo Gloria vagy a Cisitalia 202 E, de eddig legalábbis mindenképpen európai márkákhoz kapcsolódó (pl. McLaren, Aston Martin) modellek születtek a tanulók keze alatt. A 2012-13-as évfolyam végzősei azonban ezúttal a koreai Hyundai márkát választották, igaz, annak európai fejlesztőközpontjának segítségével alkották meg a sorrendben tízedik, PassoCorto sportautó tanulmányukat.   


A koreai autógyártó rövid előzetes tervezési leírása szerint az intézet által tervezett jármű célközönsége azok az állandóan kapcsolatban lévő fiatalok, akiket 2.0, vagy más néven Y generációnak nevezünk. Ebbe a meghatározott csoportba tartoznak a formatervezési szak végzősei is, akiket a Hyundai arra kérte, rajzoljanak és tervezzenek olyan modellt, amelyet a leginkább megvásárolnának és vezetnének.


Ebből született meg a 2014-es PassoCorto, amely amellett, hogy az intézet tízedik életnagyságú modellje, a közlekedési formatervező szak fennállásának huszadik, az intézet működésének 25. évfordulójának is emléket állít.


A PassoCorto a végzős szak 16 hallgatójának közös munkája, akik a Pininfarina stúdió főtervezője, Luca Borgogno irányításával alkották meg az autót. A tanulmány egy többszintű, a való élethez hasonlatos értékelési folyamat végeredményeként született meg. Minden diák benyújthatta saját javaslatait, majd a Hyundai eredeti terveihez legközelebb álló két elképzelést kiválasztották, összedolgozták és kialakították a végleges változatot, amely 70 százalékban az egyik, míg 30 százalékban a másik elképzelés tényezőit tartalmazza. Az egész osztály egyetlen központi munkacsoportként dolgozott azért, hogy a két kiválasztott verzióból egyelten egységes modellt alkossanak.


A 4 100 milliméter hosszúságú, 1 880 milliméter széles és 1 160 milliméter magas kétszemélyes és farmotoros sportkocsi tengelytávja 2450 milliméter, a 840 kilogrammos súlyú PassoCorto mozgatásáról pedig a Hyundai 1,6 literes 270 lóerős biturbó motorja gondoskodik.


Habár a Hyundai tervei között egyelőre nem szerepel egy hasonló szupersportkocsi sorozatgyártása, ám amennyiben a jövőben a vállalat illetékesei mégis látnának benne fantáziát, a PaassoCorrto tökéletes kiindulási alap lehetne.


Az Istituto Europeo di Design a munka végeztével megköszönte a Hyundai európai fejlesztőközpontjának a sikeres, lendületes együttműködést.


Forrás: autoblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei