Új modell készülhet a Hyundai török gyárában


A dél-koreai Hyundai egy új modell gyártását fontolgatja a gyártó törökországi üzemében. Az új kisterepjáró bevezetéséről a Genfi Autószalonon beszélt a vállalat európai vezetője.

A Törökország északnyugati Kocaeli régiójának Izmit városában 1997 óta a török Kibar Group és a koreai gyártó közös vállalataként működő Hyundai Assan jelenleg kisautókat, az i10 és i20 modelleket készíti az európai piac számára.  

A Genfi Autószalonon Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnöke a török média képviselőinek elmondta, hogy az ott bemutatott Intrado tanulmány a vállalat jövőbeli hobbiterepjáróinak formavilágát vetíti előre. „Dolgozunk egy kis hobbiterepjáró modellen” – mondta Rushforth, majd hozzátette, egyelőre még nem döntöttek arról, hol készül majd az új modell.


Ali Kibar, a Hyundai Assan elnöke nemrég arról beszélt, hogy Izmitben egy harmadik modell gyártását is megkezdik az üzemben, amely valószínűleg egy, már meglévő padlólemezre épülő terepjáró lesz. „Az Izmit gyár éves kapacitása az új modellel akár a 300 ezer darabot is elérheti” – mondja Kibar. A gyár jelenlegi kapacitásával évente 210 ezer új autót képes termelni.   

A Hyundai az elmúlt két évben 600 millió dollárt fektetett be a török üzem fejlesztésébe azért, hogy itt gyárthassa az elmúlt év szeptemberében bemutatott i10 kisautót. Az üzem létfontosságú a Hyundai számára ahhoz, hogy teljesíteni tudja a kisautók iránt mutatkozó növekvő igényt Európában.

Forrás: balkans.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai is bevezetheti autóiban a fizetős funkciókat

Alapvető értékek - Hyundai i30 1.4 MPi Life teszt

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését