Flottavásárlókkal erősít a Hyundai Közel-Keleten


Negyven százalékos flottavásárlási arány bármely autókereskedést büszkévé tenne, ám a Hyundai közel-keleti vállalatánál még ennél is többre vágynak.

Tamer Al Hakeem, a Hyundai vállalatot az Egyesült Arab Emirátusokban képviselő Juma Al Majid Group marketing igazgatója szerint a vállalat célja, hogy eladott járműveinek fele flottavásárlókhoz kerüljön.

„Célunk az ötven százalék elérése és hiszünk abban, hogy ez megvalósítható” – mondja Hakeem. „Nemcsak a nagyobb mennyiségről van szó – a flottaértékesítés sokkal nagyobb kirakatot jelent ezeknek a modelleknek, amelynek hatása az egyéni eladásokban is megmutatkozik. A láthatóságon felül amikor egy flottavásárló egy bizonyos modell mellett dönt, azzal az autó megbízhatóságát és tartósságát is kihangsúlyozza. Ez megint csak pozitívan hat az egyéni vásárlók döntésére is.”


A Hyundai UAE flottaértékesítésében négy modell szerepel – az Accent, az Elantra, a Sonata és a Tucson. A forgalmazó reméli, hogy ezt a jövőben a Genesis prémiummodellel is kiegészítheti, amely nemsokára a térségben is elérhetővé válik. „A Hyundai már két éve a prémium modellek felé fordult, amelyek megfelelő árával értékessé válhatnak a flottavásárlók számára i” – teszi hozzá Hakeem.

A helyi flottavásárlások száma december eleje óta jócskán megugrott és piaci források szerint a tendencia az év első két hónapjában is folytatódott. „A Hyundai előnye, hogy a múltban minden népszerű típus új modellévű változatait az év elején tudtunk bemutatni itt” – mondja Al Hakeem.


„A flottapiac jelentősen árérzékeny piac. A közvélekedés szerint a ferdehátú modellek tipikusan európai követelményeknek felelnek meg, míg a Japánban készülő változatok olcsóbbak és magasabb áron értékesíthetőek újra” magyarázza Hakeem. „Ezt a vélekedést szeretnénk megváltoztatni az i20/i30 modelljeinkkel, ám ez folyamatos erőfeszítést igényel. Jelenleg a flottaüzletágunk a jól bevált Accent, Elantra, stb. modellekre épít.”

Forrás: gulfnews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei