GENF 2013: Korszerű és jövőbemutató autók a Hyundai genfi standján


A Hyundai az idei Genfi Autószalonra új és felfrissített modellekkel, a WRC programjával és a világ első sorozatgyártású üzemanyagcellás járművével érkezett.

A Hyundai az idei évben nem készült genfi világpremierrel, ám ettől függetlenül szép és érdekes újdonságok állnak a koreai gyártó standján. Ezek közül szó szerint a legnagyobb a Santa Fe megnövelt tengelytávú változata, amelyet Grand Santa Fe néven vezetnek majd piacra, leváltva ezzel a kevésbé népszerű korábbi ix55 modellt.


A 2012-es New York-i Autókiállításon már bemutatott Grand Santa Fe európai változatát a helyi vásárlók igényei szerint továbbfejlesztették, így az autó javított menettulajdonságainak és kezelhetőségének köszönhetően még élvezetesebben vezethető, mint amerikai megfelelője, miközben olyan felszereltségek is elérhetőek hozzá, mint az adaptív fényszórók, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, vagy épp az automata parkolósegéd.


Habár a Santa Fe két változatát egyszerre fejlesztették, a 225 milliméterrel hosszabb, hat- vagy hétszemélyes kivitelben is rendelhető Grand változat más hűtőmaszkot, átformált ködlámpákat és lökhárítókat kapott, míg oldalról a harmadik üléssorhoz kényelmesebb elérést biztosító szélesebb hátsó ajtónyílás, hátulról pedig szintén új lámpatestek és lökhárítók jelzik a nagyobb változatot. A második és harmadik üléssorban utazók lábhelyének több tér jut, ahogyan a csomagoknak is, hiszen ötüléses elrendezés esetén 634 literrel gazdálkodhatnak az utasok.


A Grand Santa Fe Európában csak egyféle, a konszern 2,2 literes és 197 lóerős dízelmotorjával lesz kapható, amely hatfokozatú váltóhoz kapcsolódik majd és a Hyundai Active ECO rendszerének köszönhetően vegyes üzemben 192 g/km széndioxidot bocsát ki. 


A Hyundai másik újdonsága az átdolgozott ix35 modell, amely elsősorban erőforrásaiban, ehhez kapcsolódó gazdaságosságában és felszereltségében nyújt többet elődjénél. Motorok terén új a 2,0 literes, közvetlen befecskendezéses benzinmotor, amely 166 lóerős teljesítménnyel és 205 Nm nyomatékával megfelel az Euro5 normáknak.


Az új ix35 megkapta a Hyundai FLEX STEER elnevezésű kormányrásegítő-erő változtató rendszerét, emellett immár fűtött kormánykerék, első parkolóradar, TFT Supervision műszeregység, továbbfejlesztett navigációs rendszer, bi-xenon fényszórók és a vontatmánystabilizáló is rendelhető az új hobbiterepjáróhoz. Az autó külseje csak minimális mértékben változott, amelynek keretében az első fényszóróba LED nappali menetfény költözött, a hátsó lámpatestekben szintén ledek kaptak helyet, illetve új rajzolatú 16, 17 és 18 collos alufelnik is felkerültek az opciós listára.


A szériaautók mellett a koreai gyártó raliprogramjának újabb állomásaként az i20 WRC modell továbbfejlesztett változatát is kiállította Genfben. A tavaly Párizsban bemutatott modellhez képest új karosszériaelemekkel és fejlettebb futóművel ellátott, jellegzetes koreai motívumokkal díszített versenyautón a Hyundai koreai fejlesztői mellett a Michel Nandan által vezetett, frissen alapított Hyundai Motorsport GmbH is rengeteget dolgozott, amely azonban még további tesztelésekre, tökéletesítésre szorul annak érdekében, hogy jövőre élesben kipróbálhassák az autót a WRC futamain.


A Hyundai a jövő járművét is kiállította Genfben, hiszen elhozta a koreai Ulsanban, a hagyományos változatokkal egy gyártósoron készülő üzemanyagcellás ix35 Fuel Cell modell első legyártott példányát. Az autóból 2015-ig mintegy ezer darab készül el, amelyek első szállítmányát a már megkötött lízingszerződések keretében Skandináviába szállítja a vállalat.


A Hyundai már több, mint egy évtizede hisz az üzemanyagcellás technológiában, hiszen 2000-ben mutatták be az akkori Santa Fe modellre épült technológiát, majd ezt követte 2005-ben a Tucson FCEV modell, amelyben a vállalat első, 109 lóerős üzemanyagcellás erőforrása dolgozott. Ezen technológia immár harmadik generációja dolgozik a most kiállított ix35 Fuel Cell modellben, amelynek 136 lóerős villanymotorja akár 160 km/h végsebességre gyorsíthatja az autót, a hatótáv pedig elérheti az 594 kilométert, miközben a folyamat egyetlen mellékterméke a víz.


A járművek mellett a Hyundai kiállította azt a háromajtós i30 modellt, amelybe a korábban már bemutatott konnektivitási koncepciót építették. Az LG-vel közösen fejlesztett elképzelés szerint a járművek tulajdonosai a jövőben okostelefonjaikat az autó elektromos rendszerébe integrálhatják, amellyel az autó berendezéseinek személyes beállításaira, ajtók nyitására-zárására, a légkondicionáló programozására, vagy akár a navigációs rendszer célmeghatározására is lehetőség nyílik.

Részletes információk hamarosan!


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei