Ausztráliában is tesztelik az új Genesist



Két évvel a várható piaci bevezetés előtt és csak két hónappal a detroiti koncepció bemutatását követően Ausztrália útjain is megjelent a második generációs Genesis prototípusa. 

Egy éles szemű Carsguide magazin olvasónak sikerült lefotóznia az álcázott autót az ausztrál Lockhart kisvárosában, amely kb. 300 kilométerre nyugatra található az ország fővárosától, Canberrától. 

Az olvasó elmondása szerint a csapat éppen ebédelni állt meg egy étteremnél, mielőtt továbbszáguldottak volna nyugati irányban. A Hyundai mérnökök a balkormányos Genesis mellett két, eddig kizárólag Amerikában forgalmazott modellt, egy hosszú tengelytávú Santa Fét és egy Azerát is teszteltek. 

Bill Thomas, a Hyundai Australia szóvivője nem kívánta kommentálni az esetet, ám annyit elmondott: a Hyundai „rendszeresen” tesztel ausztrál és nemzetközi modelleket a kontinensen. 

A Hyundai korábban bejelentette, hogy a következő generációs Genesis Coupe modellt az elkövetkezendő két évben mutatja be Ausztráliában, ám a Genesis limuzin változatának esetleges forgalmazását egyelőre nem erősítették meg. 

A Hyundai mérnökök előszeretettel használják Ausztráliát a forró időjárási viszonyok közötti tesztelésre, amelyre bizonyíték, hogy a Hyundai testvérmárkája, a Kia is két prototípust tesztel jelenleg itt.

Forrás: :carsguide.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei