Egymillió dollár értékben loptak Hyundai motorokat Brazíliában



A Hyundai brazil leányvállalata bejelentette, hogy egy hónap után a rendőrség rátalált arra az egymillió dollárt érő motorszállítmányra, amelyet még január elején loptak el.

A Hyundai január 11-én jelentette be a brazil rendőrségen, hogy a helyi gyártásban készülő HB20 modellekhez rendelt 1,0 és 1,6 flex motorokból és erőátviteli egységekből nagy mennyiségű szállítmány tűnt el. Habár a kompakt kisautót Brazíliában, Piracicaba városában készítik, a modellhez szükséges főbb elemeket, mint az erőforrás, vagy a váltómű elemeket Dél-Koreából importálják. A 2012. októberétől kapható modell iránt hatalmas az érdeklődés, ezért jelenleg is hónapokat kell várni az autóra. A várakozási idő mértékét nyilvánvalóan hátrányosan érintette az autóhoz elengedhetetlenül fontos részegység szállítmány eltűnése is.


Több, mint egy hónapnyi nyomozás után a brazil hatóságok Sao Paulotól nyugatra, Agua Branca városka mellett megtalálták az eltulajdonított motorokat és váltóműveket. A nyomozásban részt vevő Eduardo Camargo elmondta, a szállítmányt egy kamionban tárolták egy Marginal Tietéhez közeli parkolóban.

A Hyundai egyelőre még nem döntött a megtalált szállítmány sorsáról, ám a rendőrség szerint azt hamarosan a vállalatnak visszaszolgáltatják.

Forrás: noticias.r7.comnoticias.r7.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei